A halálozások csökkentése érdekében végzett kutatásokat három vidéki egyetem

stroke
Létfontosságú eldönteni, hogy milyen terápiát alkalmazzanak a szakemberek a vizsgált súlyos kockázatot jelentő betegségeknél
Vágólapra másolva!
Egy csaknem másfél milliárd forint értékű, négy éven át három vidéki egyetemen zajló, a leginkább halálos betegségek túlélési esélyét növelni hivatott kutatási projekt lezárultáról adott hírt a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hétfőn.
Vágólapra másolva!

Nemzetközi hírű szaklapokban mutatták be az eredményt

Az intézmény az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy a PTE és konzorciumi partnerei, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból (Ginop) 2017-ben nyert el 1,494 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást a négy esztendőn át zajló kutatási projektre.

A Pécsi Tudományegyetem Rektori Hivatalának épülete Forrás: Wikimedia Commons/Molnár Bence

A kutatások a heveny hasnyálmirigy-gyulladás, az agyi érkatasztrófa és a szívelégtelenség,

mint kiemelt halálozási mutatóval járó betegség túlélési esélyét célozták.

A projekt eredményeként a laboratóriumokban és a betegágy mellett dolgozó szakemberek fogtak össze, és gyűjtötték a kórházakban a betegek adatait és mintáit.

Stroke számítógépes illusztrációja Forrás: VSC / Science Photo Library via AFP

Ezeket a kutatók rendszerezték, és további vizsgálatoknak vetették alá. Az adatok elemzése után tudományos eredményeiket nemzetközileg elismert szaklapokban mutatták be.

A leghatékonyabb kezelési módokat alkalmazhatják

A közleményben Hegyi Pétert, a Stay Alive projekt szakmai vezetőjét, a PTE Transzlációs Medicina Intézetének vezetőjét idézve kiemelték: a kapott eredmények alapján

a szakértők javaslatokat tudnak tenni a legveszélyesebb betegségek esetében a leghatékonyabb kezelés megválasztására.

A PTE a programról korábban kiadott sajtóközleményében jelezte: a súlyos, akut, életet veszélyeztető betegségek a jelenleg alkalmazott orvosi beavatkozások mellett is elfogadhatatlanul magas, 30-50 százalékos halálozási aránnyal járnak.

Létfontosságú eldönteni, hogy milyen terápiát alkalmazzanak a szakemberek a vizsgált súlyos kockázatot jelentő betegségeknél Forrás: PTE/Csortos Szabolcs

Az arány csökkentése az úgynevezett transzlációs medicina bevezetésével javítható; annak célja, hogy az alapkutatások és klinikai kutatások eredményei mihamarabb hasznosítóvá váljanak a betegellátásban is.

A cél a halálozási mutatók javítása

Kitértek arra: a klinikai kutatások fontos részét alkotja a betegadatok gyűjtése - az akut agyérkatasztrófa, az akut hasnyálmirigy-gyulladás, illetve a szívinfarktus és a hirtelen szívhalál kapcsán több beteggel kapcsolatban állnak rendelkezésre ilyenek -, míg a működő betegregisztereken kívül három klinikai vizsgálat is elindult a heveny hasnyálmirigy-gyulladás témájában.

Az infarktus is a vezető halálokok között szerepel Forrás:https://www.kardiokozpont.hu/hireink/zsibbad-a-karja-szivbetegseg-is-okozhatja

Az akkori közlés szerint a projekt hozzájárul a tudományos eredmények klinikai gyakorlatban történő hasznosításához, a betegek kórházi tartózkodásának rövidítéséhez, a halálozási mutatók javításához, végső soron pedig az egészségügyi ellátás költségeinek csökkentéséhez.

(Forrás: MTI)