A felfüggesztett Szanyi Tibor ismét nekiment az MSZP elnökének, kizárásra játszhat
Bejelentette, szervezi új mozgalmát, amit Bal Blokknak fognak hívni. Tovább bomlik az ellenzék.
Bejelentette, szervezi új mozgalmát, amit Bal Blokknak fognak hívni. Tovább bomlik az ellenzék.
A fegyelmi eljárás lezárultáig nem lehet tudni, mi lesz a sorsa.
Ismét levelet írt az Európai Parlamentből kibukó politikus.
Újabb, hihetetlenül kemény levél. Bangóné, Ujhelyi, Tóth Bertalan és a többiek.
"Tibor kivégezte magát" - érkezett a szocialisták elnökségéből az üzenet a párt szennyesét kiteregető politikusnak.
Az EP-ből kiesett MSZP-képviselő elnök akar lenni.
A Hír TV Keménymag című műsorában szó volt Márki-Zay Péterék nevetséges amerikai útjáról is.
Az ellenzék minden egyes bevándorláspárti javaslatot megszavaz és megszavazott az EP-ben.
Bangóné Borbély Ildikó patkányozása előtt már ellenzéki politikusok sora szidalmazta durván a kormánypárti szavazókat.
Az őszi önkormányzati voksolás után tisztújító kongresszust tart a párt, amin leválthatják Tóth Bertalant.