Már hét éve az olimpiai selejtezőtornára készül a magyar női kosárválogatott
A magyar csapat edzője, Székely Norbert szerint három nagyon különböző stílusú csapattal szállnak szembe Sopronban február elején.
A magyar csapat edzője, Székely Norbert szerint három nagyon különböző stílusú csapattal szállnak szembe Sopronban február elején.
A címvédő Sopron meglepően simán, 15 ponttal kapott ki.
Könnyed győzelmet aratott a Szekszárd.
A magyar női kosárlabda-válogatott közel húsz pontos győzelmet aratott az első Eb-selejtezőn, ahol a WNBA-ben játszó magyar kosaras is bemutatkozott.
A csapatok és a hivatalos személyek is egyetértettek a döntésben.
A szombathelyiek az első negyed után végig vezettek a fővárosi csapat otthonában.
A rendező franciák és a tavaly világbajnok amerikaiak helye biztos csak eddig.
Megdöbbentő, hogy juthatott el idáig Ázsiából.