Vágólapra másolva!
A magyar női kosárlabda-válogatott végig vezetve, 19 ponttal legyőzte Szlovéniát csütörtökön Sopronban az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. A mérkőzés után az első válogatott meccsét játszó Juhász Dorka mellett a magyar csapat második legeredményesebb játékosa, Dubei Debóra és az MKOSZ elnöke, Báder Márton is elmondta a benyomásait a mérkőzésről.

A magyarok már húsz ponttal is vezettek a félidőben, és az első negyedben főleg a védekezésüknek köszönhettték, hogy előnyről várták a folytatást. A meccsen az első kétpontos mezőnykosarukat a szlovénok tizenhárom percnyi (!) játékidő után szerezték.

Dubei Debóra remekül játszott Fotó: Ladóczki Balázs - Origo


- árulta el Győr bedobója, Dubei Debóra.

- árulta el Dubei Debóra.

- mondta el a Győr játékosa, aki nagyon várja már a Mersin elleni Euroliga-meccset, ahol a két magyar válogatott, Studer Ágnes és Kiss Virág ellen fog pályára lépni.

Juhász Dorka is énekelte a Himnuszt Fotó: Ladóczki Balázs - Origo


- árulta el Juhász Dorka, akinek ez volt az első válogatott meccse. A Uconn csapatában a keresztszalagsérülést szenvedett Paige Bueckers amerikai egyetemi játékossal nagyon jóban van a magyar válogatott kosaras, aki nagyon sokat segített a magyar kosarasnak a tengerentúli időszaka alatt.

- mondta el Juhász Dorka, aki a finn mérkőzés után visszatér az olasz Schio csapatához.

Báder Márton bizakodó a magyar csapattal kapcsolatban Forrás: mkosz


- nyilatkozta az Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke, Báder Márton, aki kiemelte, hogy centerposzton Kiss Virággal az egyik legjobb magasember kettőse van a magyar csapatnak Európában.

- válaszolta a férfi csapattal kapcsolatos kérdésünkre Báder Márton.

A magyarok vasárnap Helsinkiben lépnek pályára, majd egyéves szünet következik a selejtezősorozatban. A 40. Eb-nek Csehország, Németország, Görögország és Olaszország ad otthont 2025-ben, ez lesz az első alkalom, hogy négy országban rendezik meg a kontinenstornát.

Eredmény, B csoport, 1. forduló:

Magyarország-Szlovénia 70-51 (25-19, 15-9, 18-9, 12-14)

A magyar pontszerzők: Kiss 16, Dubei 13, Studer 13, Lelik 10, Juhász 7, Varga 3, Aho 2, Goree 2, Határ 2, Horváth 2