Schmidt Mária: Semmirekellő, hitvány alakok közel ötven évet vettek el tőlünk, magyaroktól
Nehéz megérteni, hogyan hódolhatnak emberek még ma is ezeknek a diktatúráknak - mondta a Terror Háza Múzeum főigazgatója.
Nehéz megérteni, hogyan hódolhatnak emberek még ma is ezeknek a diktatúráknak - mondta a Terror Háza Múzeum főigazgatója.
Az amerikaiak az afgánok szemében idegen megszállók, imperialista hódítók voltak, a gendervalláspótléknak az afgánokra oktrojálása pedig még azzal is tetézte, hogy nyilvánvalóvá vált, milyen erkölcstelen, romlott világot képviselnek.
A baloldali politikusok rendszeresen korrupcióval vádolják a Kelet-Közép-Európa országait, de a saját korrupciós ügyeiket rendre eltussolják. Közben egy neoliberális kísérleti laboratóriummá változott az Európai Unió.
A Látószög blog közölte Schmidt Mária terjedelmes írását a szexualitással kapcsolatosan.
A 30 éve szabadon emlékév kormánybiztosa, a Terror Háza Múzeum főigazgatója is beszélt a Pesti Vigadóban, 2021. június 19-én, A magyar függetlenség napja című rendezvényen.
Olyan Európát, ahol a nemzeti érdek ugyanolyan súllyal érvényesül, mint az uniós érdek - jelentette ki az igazságügy-miniszter.
Schmidt Mária idézte fel az 1989-es évet.
A lengyel Ryszard Legutko és a francia François-Xavier Bellamy is részt vesz a konferenciasorozat következő állomásán.
Az Egyesült Királyságban élő magyar publicista és szociológus, Frank Füredi Schmidt Mária Országból hazát című könyvéről írt.
Az Európai Unió jövőjéről tartott online konferenciát a XXI. Század Intézet.