Rettegnek a brit orvosok a ramadán alatt kialakuló csoportosulások miatt
Ramadán idején a Nagy-Britanniában élő muszlimok közösen imádkoznak.
Ramadán idején a Nagy-Britanniában élő muszlimok közösen imádkoznak.
Az ellenőr a jegyét kérte egy francia villamoson, ezért kapott dührohamot. Nevetségesen enyhe ítélettel megúszta.
Mohamed és követői Medinába menekülésével vette kezdetét az iszlám időszámítás.
A darlingtoni Szent Máté és Lukács templom lelkésze így akart kedveskedni a muszlim migránsoknak.
Az iszlám böjt miatt a muszlim gyerekek nem tudnának részt venni az eseményen, ezért inkább nem tartják meg.
A ramadán idejére időzített merénylet idején a szentélynél több száz ember tartózkodott.
A Ramadán alatt is tartogat izgalmakat, sőt, még egzotikusabbá válik a nyüzsgő metropolisz.
Különleges hangulatú lesz az arab város a Szent Hónapban.
Közben az Iszlám Állam egyre aktívabb lesz Afganisztánban is.
A Boko Haram már hosszú évek óta tartja rettegésben Észak-Nigéria lakóit.