iPhone 2015. 10. 23.
Rabszolgaként dolgoztat az Apple
A cég kínai munkásai alig keresnek valamit, ellenben egész nap dolgoznak.
A cég kínai munkásai alig keresnek valamit, ellenben egész nap dolgoznak.
Megalázzák és megfigyelik a Konami dolgozóit, súlyos vádakkal illették a céget.
Jakarta megtiltja számukra a külföldi munkavállalást.
Kemény valutáért veti be világszerte a sok tízezer fős rabszolgasereget.
Három budapesti lány úgy érkezett ki, hogy nem tudták, mi vár rájuk.
Az építési vállalkozó két férfit dolgoztatott rabszolgaként éveken keresztül.
A három nőt borzalmas körülmények között tartották fogva 30 éven át.
A rendőrség két személyt őrizetbe vett.
Az ukránok nem kaptak fizetést, és enni sem adtak nekik.