Földesi-Szabó László: Pénzelte a titkosszolgálat a Political Capitalt
A pénzt hivatalosan a radikális szervezetek internetes tevékenységének figyelésére szánták.
A pénzt hivatalosan a radikális szervezetek internetes tevékenységének figyelésére szánták.
Zgud Edit szerint a török elnök eddig is sikeresen szorította háttérbe a hadsereget.
Súlyos belső viták és botrányok övezték a radikális párt mögöttünk hagyott félévét.
A Magyar Idők szerint konspiratív módon tartottak kapcsolatot és fizettek a PC-nek, az intézet szerint ez hazugság.
A volt miniszterelnök cáfolta Lázár János állítását, miszerint megsemmisíttették a dokumentumokat.
Visszautasították a vádakat.
A Political Capital médiaroadshow-t javasolt.
Tíz évvel ezelőtt nyert utoljára országos választást az MSZP, a párt azóta mély válságban van.
Meglepő felfedezéseket tehetünk, ha a közmunka és a pártok közötti támogatottsági viszonyokat vizsgáljuk.
Sokáig úgy tűnt, a radikálisok idén megelőzhetik a Fideszt, de a menekültválság mindent megváltoztatott.