Idén is kinyitnak a legendás balatongyöröki pincék
A településen úgy készülnek, hogy megtartják a Nyitott Pincék Napját.
A településen úgy készülnek, hogy megtartják a Nyitott Pincék Napját.
Szombat hajnalban két fiatal férfi miskolci pincékbe tört be.
A holland ügyészség szerint a mentális állapota nem teszi lehetővé, hogy megértse az ellene folyó eljárást.
Megszegték a kijárási tilalmat, a társaság fele pedig még drogozott is.
A 2020-ban leszüretelt borszőlő mennyisége előzetes becslés szerint megközelíti a 3,7 millió mázsát.
Végül ma a 77 éves nő hívta a mentősöket, amikor már látta, hogy nagy a baj.
Egy női arcot ábrázoló falfestmény részletét is felfedezték.
Vezetett dűlőtúrák, nyitott pincék és kóstolók várják a látogatókat.
A bejárat előtti növények buktatták le a dílereket.
A többi gyerekükkel is borzalmasan bántak.