A Microsoft vezetője szerint a mesterséges intelligencia kockázatos
Elsősorban az olaj- és gázipari cégekre lehet veszélyes középtávon.
Elsősorban az olaj- és gázipari cégekre lehet veszélyes középtávon.
A svájci szövetségi bíróság ítéletével lezárult a Mollal szemben 2014-ben indított eljárás.
Az olajipar váratlan mozgásokra hajlamos, és erre az öt országra különösen érdemes odafigyelni.
A részvénykibocsátásban a JPMorgan Chase & Co, a Morgan Stanley és a HSBC Holdings Plc segédkezik.
Azonban így is vannak, akik jól járnak a természeti katasztrófa miatt. De kik ők?
A General Electric és a Baker Hughes vezetőiből válogatott menedzsment irányítja majd.
Ezer milicista támadt al-Szidra és Rász-Lanúf kikötővárosoknál.
A Mol-csoport vezetője az Origónak adott interjújában többek között a következő 15 év legnagyobb kihívásairól beszélt.
A cégcsoport igazgatótanácsa jóváhagyta az új hosszú távú stratégiát.
A megbeszélésen Hernádi Zsolt Mol-vezér is ott volt.