lopás 2021. 09. 02.
Közel hat év fegyházra ítéltek egy salgótarjáni sorozattolvajt
Elsőfokon négy évre, és négy hónap börtönre ítélték, de az ügyész szerint többet érdemelt.
Elsőfokon négy évre, és négy hónap börtönre ítélték, de az ügyész szerint többet érdemelt.
A fiatal sofőr látta, mi történt, de nem állt meg, hogy segítsen.
Egy szerződéskötés során 400 ezer forintot lopott egy nyugdíjastól.
Egy szlovák állampolgár szerda délután gázolt halálra Nagyoroszi belterületén egy férfit.
Közel fél évig egészen jól megélt belőle.
Drogokat és nyugtatókat szedett be.
Késsel a kezében fenyegetőzött és használta is.
Csak Bács-Kiskun megyében több, mint 100-at fogtak el.
A csalással több, mint 60 ezer forintos kárt okozott.
Amikor a bérlők úgy döntöttek, hogy mégsem költöznek be, a pénzük már sehol nem volt.