Gyurcsány idén még nem tudta felfalni az MSZP-t
Minden bizonnyal 2017-ben is folytatódik a baloldalon a pozícióharc azért, hogy ki legyen a domináns szereplő.
Minden bizonnyal 2017-ben is folytatódik a baloldalon a pozícióharc azért, hogy ki legyen a domináns szereplő.
Mert nem előválasztással történt.
Összefogásról beszélt Molnár Gyula pártelnök.
Az MSZP elnöke szerint a kormányváltáshoz összefogás kell.
Az MSZP pártelnöke és a budapesti elnöke a Nagy Imre Emlékháznál mondtak beszédet.
Egyelőre még a körvonalai sem látszanak annak, hogy a baloldal hogyan venné fel a versenyt a Fidesszel.
Sok fideszes sem örülne, ha a szalonképtelen Jobbikkal kellene szavaznia.
Bizottságot hozna létre az MSZP elnöke a médiumok tulajdonosi hátterének vizsgálatára.
Többen szavaztak a kvóták ellen, mint az Európai Unióba való belépésre
Molnár Gyula és Gurmai Zita kampányeseményét zavarták meg.