Szent István és Szent Erzsébet bátorságát, valamint hitét emelte ki a zárómisén Ferenc pápa
A kereszt miatti vita és küzdelem nem más, mint összeütközés Isten logikája és a világ logikája között.
A kereszt miatti vita és küzdelem nem más, mint összeütközés Isten logikája és a világ logikája között.
Ferenc pápa a történelmi jelentőségű vallási esemény zárómiséjét celebrálja a Hősök terén.
A miniszterelnök és felesége váratlan vendégek voltak a Hold utcai templomban tartott szertartáson.
A biztonsági előírásokat viszont továbbra is be kell tartani.
Hívek nélkül tartják a miséket.
A rendkívüli helyzetre való tekintettel ismét kibővítik vallási témájú műsoraikat.
Az olaszországi karantén miatt a pápa virtuális áldást mondott.
A bíboros az esztergomi bazilikában tartott karácsonyi szentmisén arra kért mindenkit, hogy akár egy hívással, vagy egy jó szóval szerezzen örömet másoknak.
Három helyett négy misét mutathatnak majd be a korlátozások miatt.
A közösségi oldalán osztott meg egy képet a kormányfő.