Tiltakoznak a helyiek, mert migránstábort akarnak nyitni egy belga faluban
A helyieket persze nem kérdezték meg erről, mindenről a brüsszeli szövetségi kormány döntött.
A helyieket persze nem kérdezték meg erről, mindenről a brüsszeli szövetségi kormány döntött.
Az agresszív migráns nem volt ismeretlen a hatóságok előtt, korábban ugyanis több lopást is elkövetett vonatokon.
Ez az intézkedés azonban felgyorsíthatja az ott várakozó 600 ezer migráns Európába jutását.
Az al-Hol táborban tartózkodnak az Iszlám Állam katonáinak a feleségei és a gyerekei. Ők éltetik a terrorszervezetet.
A rendőrségi szakszervezet a központ bezárását kérte, mivel így a dolgozóik is veszélyben vannak - írja a V4NA.
Nem messze éltek a párizsi körgyűrűtől.
A római kormány egy ideje fokozatosan csökkentette a Mineóban élő migránsok számát.
A polgármester elől is titkolták, hogy mennyit romlott a közbiztonság, amióta migránstábor van a településen.
Jelenleg több mint 62 ezren tartózkodnak az al-holi migránstáborban.
Matteo Salvini döntött így, eddig négyen haltak meg a táborban.