Már az avokádót is másolják
A növényi alapú Ecovadónak az íze és a megjelenése is kísértetiesen hasonlít az avokádóéra.
A növényi alapú Ecovadónak az íze és a megjelenése is kísértetiesen hasonlít az avokádóéra.
Az eredeti, 30 ezer éves rajzokkal díszített Cosquer-barlang a tengerszint emelkedése miatt veszélybe került.
A helyi lakosoknak nem kell külföldre utazniuk: a saját országukban is megtekinthetik az Eiffel-tornyot, a Szfinxet vagy a Fehér Házat.
A budapesti műemlékegyüttes egy másik földrészen található másolata napjainkban elhagyatottan áll, pásztorok legeltetik itt az állataikat.
Az adóhatóság közleménye szerint álcázott, adathalász célú másolata jelent meg a hatósági honlapnak az interneten.
A hajót 2014-ben kezdték el építeni, és már rég kész kellett volna vele lenni.
Ha elkészül a szecsuáni látványosság, a turisták akár ott is alhatnak majd.
A hálószoba szekrényben rejtegette a 36 éves orgazda.
Egy helyben fogja várni a turistákat korabeli berendezéssel.