Április végén ismét megrendezik a Magyar film napját
Az eseményt a Filmalap tavaly indította útjára, akkor mintegy 50 helyszínen voltak magyar filmes programok.
Az eseményt a Filmalap tavaly indította útjára, akkor mintegy 50 helyszínen voltak magyar filmes programok.
Magyarország továbbra is vonzza a külföldi filmeseket, a magyar filmek pedig hódítanak a mozikban.
Március 11-től változik a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának összetétele.
A Borbély Alexandra főszereplésével készült film 2020-ban érkezik a mozikba.
Látható a neten többek között a Hyppolit, a lakáj.
Hét kategóriában összesen 200 filmet regisztráltak a filmelőállítók és filmalkotók az idei Filmhétre.
A Filmalap igazgatója szerint a magyar film fiatal tehetségeire és a klasszikusokra is egyre nagyobb figyelem irányul.
Az 1919-es filmrészleten látható, ahogy Budapest búcsúztatja a költőt.
Andy Vajna fantasztikus hollywoodi karrierje után filmügyi kormánybiztosként óriási sikerrel dolgozott a magyar filmért.
Nyolc újabb hiányszakma támogatására írt ki pályázatot a Filmalap.