Vizsgálják az LMP és a Liberálisok adatgyűjtési gyakorlatát
Szél Bernadett tegnap azt mondta, állnak a vizsgálat elé. Most megkapták.
Szél Bernadett tegnap azt mondta, állnak a vizsgálat elé. Most megkapták.
Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan az LMP és a Liberálisok adatgyűjtési szokásaiban.
Az intézet felmérése szerint 2010-ben volt utoljára ilyen jó az Orbán-kormány megítélése.
Április 23-án az eltűnt MSZP-s képviselő körzetében lesz új voksolás.
Továbbra sem lehet tudni, hogy milyen konstrukcióban fut neki a 2018-as választásnak a baloldal.
Az ellenzéki párt szerint a főváros nem lép fel a csaló taxisokkal szemben.
2016-ban sem dőlt el, mi lesz a sorsa az öt százalék környékén tanyázó zöld és liberális pártocskáknak.
Az ZRI Závecz szerint a bizonytalanok között is a kormánypártok a legerősebbek.
Egyelőre még a körvonalai sem látszanak annak, hogy a baloldal hogyan venné fel a versenyt a Fidesszel.
A 12 milliós kampányukhoz 10 millió hitelt vettek fel.