Liberálisok: Nem hallatszanak az ellenvélemények

Vágólapra másolva!
A Magyar Liberális Párt elfogadhatatlannak tartja, hogy a jelenlegi kampányszabályozás nem enged teret a kormányéval ellentétes álláspontoknak, így szerintük a kabinet "ellenvélemény nélkül onthatja hazugságait" az októberi kvótareferendum előtt.
Vágólapra másolva!

Bősz Anett, az ellenzéki párt ügyvivője azt mondta, a Liberálisok nem kaptak lehetőséget arra, hogy ingyenesen megjelentessék véleményüket a televízióban, így kampányukat összesen 12 millió forintból kénytelenek lefolytatni, amelyből 10 millió forintot hitelfelvételből fedeznek.

A liberális politikus emlékeztetett, pártja azért buzdítja a választókat az "igennel" voksolásra az október 2-i népszavazáson, mert úgy gondolják, Magyarországnak európai társaival közösen kell olyan választ találnia a menekültpolitikában, amely mindenkinek megfelel.

Bősz Anett emellett szolidaritását fejezte ki a Kétfarkú Kutya Párt közelmúltban, Szentendrén megvert aktivistájával.