Pár órával a járdás gázolás után majdnem hasonló tragédia történt Budapesten
Újra járdára hajtott egy autó.
Újra járdára hajtott egy autó.
Az eddigi 1300 vasúti kocsin felül újabb 50-et rendel az egyiptomi vasúttársaság egy alapvetően magyar konzorciumtól - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
A beltér szinte bármely elemébe integrálható a szupervékony hangszórója.
Nem lehetne pénz kérni a már telepített hardverek bekapcsolásáért.
Egy árvíz által kilenc éve elsodort hídon próbált áthajtani a családapa.
Az elsődleges jelentések szerint mintegy 20 golyót lőttek ki rá.
Az édesanyja hívta, hogy segítsen, mert a központi zár lezárta az autót.
Az illegális üzletelésben segítsége is volt a házaspárnak.
A most 63 éves asszony férfiakat bízott meg azzal, hogy vágják ki terhes szomszédjából a gyereket.
Indulhat ennél jobban az új év?