Donald Trump 2018. 06. 01.
Eldőlt: mégis lesz USA-Észak-Korea csúcs Szingapúrban
A tervek szerint, június 12-én. Trump jelentette be.
A tervek szerint, június 12-én. Trump jelentette be.
A két Korea vezetőinek tegnapi találkozója után javultak az esélyek.
A csúcstalálkozóra valószínüleg az eredeti eidőpontban és helyszínen került sor.
A találkozó június 12-én lesz.
A következő siker az ország atommentesítése lehet.
A két vezető az atomfegyver mentesítésről is tárgyal majd a csúcstalálkozón.
A fogva tartott amerikaiakról tárgyalhat.
Több mint tíz év után először látogstott kínai külügyminiszter Észak-Koreába.
A két Korea véget vet az ellenségeskedésnek, és ugyanannyi lesz az idő is a két országban.
A hangszórókból popzenét és vegyes híreket sugároztak, és az északi rezsimet is bírálták.