Kim Dzsong Un Pekingben tárgyal
A látogatás hírét megerősítette az észak-koreai pártlap is.
A látogatás hírét megerősítette az észak-koreai pártlap is.
Hamarosan a helyszínt és az időpontot is bejelentik - mondta Donald Trump.
Donald Trump és Kim Dzsong Un először júniusban találkozott Szingapúrban.
Megérkeztek Hawaii-ra a koreai háborúban meghalt amerikai katonák hamvai.
Februárban azt mondták, hogy leváltották, és az észak-koreai kommunista párt egyik átnevelő központjába küldték a férfit
Donald Trump hazaérkezése után a Twitteren üzent az amerikaiaknak, hogy már nyugodtan aludhatnak.
A diktatúra alatt már felsejlik a maszekolós piacgazdaság.
A tárgyalások gyorsan haladnak - mondta Mike Pompeo külügyminiszter.
A kapitalizmus és a globalizáció jelképe nagy változásokat indíthat el.
A tervek szerint, június 12-én. Trump jelentette be.