Összeomlás: Dúró Dóra kilépett a Jobbikból
Toroczkai László kizárása után döntött így a politikus.
Toroczkai László kizárása után döntött így a politikus.
Pontosabban már döntöttek, az ítélet kész, csak kihirdetik. Közben újabb jobbikos középvezető lépett ki a pártból.
Elfogytak a párt aktivistái, eltűnt a tagság, szakad a párt. Most Vona tavaly kinevezett embere hagyja ott a Jobbikot.
Egy korábbi megyei elnök a Toroczkai László elleni fegyelmi eljárás miatt lépett ki a pártból.
Van, ahol több a lehetőség, van, ahol kevesebb.
Az útlevél milyensége szimbolikus jelentőségű a briteknél. Persze nagy üzlet is egyben.
Gyurcsányék és a szocialisták nagy összeborulásának megvan az első áldozata. Ha ez így megy, kár volt összefogni.
Korábban két elnökségi tag is távozott a pártból, Szauer Tamás is személyes okokból mondott fel Fekete-Győréknek.
A megszállt Krímben kötöttek ki a gázturbinái.
Szelényi Zsuzsának elege lett Juhász Péterből és a botrányaiból. Videóban jelentette be a távozását.