Kilépne a cégéből? Így teheti meg!

cég alapítás felszámolás kockázat grafikon számológép illusztráció
cég alapítás felszámolás kockázat grafikon számológép illusztráció
Vágólapra másolva!
Bármikor eljöhet az ideje, hogy a korlátolt felelősségű társaság (kft.) vagy a betéti társaság (bt.) egyik tagja úgy dönt, eladja az üzletrészét. Dr. Szabó Gergely ügyvéd, a Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda munkatársa Piacésprofit.hu-n megjelent írása alapján ismertetjük azokat a lehetőségeket, melyek közül a kilépni szándékozó tag választhat.
Vágólapra másolva!

Kilépés a betéti társaságból

A bt.-ben legalább egy beltagnak és legalább egy kültagnak kell lennie, azaz minimálisan két taggal működhet a cég. Természetesen bármelyik tag kiléphet, s ezt írásban kell benyújtani a társaságnak.

Itt a felmondás közlésének dátumától számított három hónap múlva szűnik meg a tagsági viszony.

Ha nem szeretne három hónapot várni a kilépő tag, akkor azonnali hatállyal, írásban kell bejelentenie a felmondását, de erre megfelelő okot kell találnia, amit meg is kell jelölnie a felmondásban. Ilyen lehet, ha a bt. egy másik tagja súlyosan megszegi a társasági szerződést, vagy magatartásával veszélyezteti, illetve ellehetetleníti a társaság munkáját.

A 3 hónapos időn belül a társaság köteles elszámolni a kilépő taggal.

Az elszámolás alapja az a forgalmi érték, melyet a tagság megszűnésének időpontjában a társaság vagyona képvisel. A társaság az így megállapított cégvagyonból a tag üzletrészével arányos részt fizetni ki, méghozzá pénzben.

Ha a kilépő tag szeretné, akkor ingyenesen, vagy ellentételezésért átruházhatja üzletrészét a társaság egy meglévő tagjára, vagy külső személynek is, melyhez természetesen írásbeli szerződés szükséges.

Nagyon könnyen és gyorsan lehet céget alapítani, de megválni az üzletrésztől már jóval nehezebb dreamstime

Kilépés a korlátolt felelősségű társaságból

A kft. tagságból nehezebb kimászni, mint a bt. esetében, hiszen

a törvény nem biztosít felmondási jogot.

Amíg a kft. működik, addig a kilépni szándékozó tagnak alapvetően az az egy lehetősége van, hogy az üzletrészét más személyre ruházza át. Az átruházás történhet ajándékozással vagy ellenértékért. Az ajándékozásnál nem, de az ellenértékért cserébe történő eladáskor az üzletrészre vonatkozóan

elővásárlási jog illeti meg a társaság tagjait, magát a társaságot vagy a társaság által kijelölt személyt.

Az ellenérték fejében történő eladási szándékot ezért mindenekelőtt az elővásárlásra jogosultakkal kell közölni. Amennyiben ők lemndanak erről, úgy külső félnek is le lehet adni az üzletrészt.

Megjegyezzük, hogy a cég társasági szerződése rendelkezhet a fenti, általános szabályoktól eltérően is, azaz például kizárhatja az üzletrész elajándékozását vagy eltérően szabályozhatja az elővásárlási jogot.

Megszűnik a cég

Ha nem egy tag viszonya szűnik meg, hanem maga az egész társaság, abban az esetben - amennyiben a cégnek nincs tartozása - végelszámolással szüntethető meg, miután erről a társaság tagjai döntöttek.

Amennyiben a cégnek tartozásai vannak, és ezek kiegyenlítésére a társaság vagyona nem nyújt teljes mértékben fedezetet, akkor felszámolás következik.

Ezt maga a társaság is kezdeményezheti, de elindíthatja ezt egy hitelező is.

A céget bíróság nyilváníthatja fizetésképtelenné. Ebben az esetben indulhat a cég felszámolása (a bíróság elrendelésére), melyet egy felszámoló végez el. A cégbíróság csak a sikeres felszámolást követően törli a cégjegyzékből a társaságot.

A teljes cikk itt olvasható el.