Giorgia Meloni szerint a baloldal nem oktathatja ki európaiságból a jobboldalt
A kommunisták és a szocialisták annak idején az európai közösség ellen szavaztak a szocialista internacionáléhoz való csatlakozást választva.
A kommunisták és a szocialisták annak idején az európai közösség ellen szavaztak a szocialista internacionáléhoz való csatlakozást választva.
Donald Trump az első olyan ember a történelemben, aki anélkül nyert meg egy politikai vitát, hogy részt vett volna benne.
A 14. alkalommal elinduló fesztivál évről évre egyre népszerűbb.
Az Alapjogokért Központ főigazgatója az MCC által szervezett beszélgetésen vett részt.
Miközben Magyarország békepárti kormánya sikert sikerre halmoz, a háborúpárti dollárbaloldali sajtó hergel.
Deák Dániel azért írta meg könyvét a kormánypártról, mert a balliberális oldalról sok hamis értelmezés jelent meg a választási sikerek kapcsán.
A bukott miniszterelnök megint bizonyította azt is, hogy senkit nem tűr el maga mellett a baloldalon, ő az egyetlen vezér - erről is beszélt Rotyis Bálint, a Nézőpont Intézet elemzője az Origónak.
A jobboldali pártszövetségnek közel 50 százalék a támogatottsága.
"Ma Brüsszel úgy viselkedik, mint egy infantilis kamasz” – fogalmazott az Alapjogokért Központ főigazgatója.