Villamossal ütközött két autó a II. kerületben
A baleset miatt több villamos sem jár.
A baleset miatt több villamos sem jár.
Baloldali pénzszórás: nemcsak az első, hanem a második kerület is küldi a pénzt a saját bevallása szerint is mindenhonnét kikopott Alföldihez.
Az épület és az udvar tele volt gázpalackokkal, 42 tűzoltót riasztottak a helyszínre.
Gór Csaba közölte, a Fidesz-KDNP kormány 2014 óta 160 milliárd forintot fordított a II. és a III. kerület fejlesztésére.
A Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje meghosszabbítaná a fonódó villamost.
Gór Csaba elmondta, a II. és a III. kerületben élő több mint 43 ezer nyugdíjas budai polgár is visszakapta a napokban a teljes 13. havi nyugdíjat.
A Budán született, tizenegy éve önkormányzati képviselőként dolgozó politikus lesz a kormánypártok országgyűlési képviselőjelöltje.
Már maga a pozícióra kiírt pályázat is szabálytalan volt.
Aki felismeri a felvételen látható férfit, tegyen bejelentést.
Újabb 5 milliárd forint érkezik a Szent János Kórház Kútvölgyi Tömb toronyépületének belső felújítására, mondta Gór Csaba: