Könnyítette a kormány a házhozszállítás szabályait
A házhozszállítás bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül is lehetséges.
A házhozszállítás bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül is lehetséges.
Megnövekedett azok száma, akik házhoz rendelnek ételt, de az elérhető éttermekből is több van.
Megmutatjuk, melyik volt az eddigi legnagyobb összegű rendelés, és azt is, hogy melyek a legnépszerűbb ételek.
Spanyol startup érkezik a magyar piacra, és országosan lefedett mosodai szolgáltatást ígér.
Egyelőre csak Budapest belvárosában érhető el az újdonság, de állítólag az egész országra kiterjesztik.
160 millió dollárt kaptak a nemzetközi terjeszkedés felgyorsítására.
Új trónkövetelő törheti meg a három meghatározó technológiai vállalat uralmát.
Egyelőre tesztelik a szolgáltatást. De vajon kivisznek-e házhoz húsgolyókat is?
A versenytársak részvényei megugrottak a hírre.
Nyolcszázezer háztartás érintett, közel egymilliárd forintot fordítottak a fejlesztésre.