Menczer Tamás: Álljunk ki a bevándorlók ellen harcoló magyar rendőrök mellett!
A baloldali médiumok továbbra is igyekeznek rossz színben feltüntetni a határt védő magyar rendőröket.
A baloldali médiumok továbbra is igyekeznek rossz színben feltüntetni a határt védő magyar rendőröket.
Egy másik ország rendőrei és hatóságok törtek be a mikroállam területére.
A külügyminiszter komoly üzenetet fogalmazott meg Brüsszelnek.
Háborús állapotok a déli határnál.
A brüsszeli bizottság elnöke csak saját politikai túlélése miatt utazott Lampedusára, a tömeges illegális bevándorlás okozta károk nem érdeklik - erről is beszélt az Origónak Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője.
Egyre gyakoribbak az embercsempészek összecsapásai.
A halálozási arány egyre növekszik, mivel az állatok nagy távolságokat tesznek meg, és kétségbeesett vízkeresés közben összeütközésbe kerülnek a helyi lakossággal.
Sokkoló felvételt mutatunk.
A kormány számára kiemelten fontos a szülőföldön élés és boldogulás biztosítása is.
Csak így lehet megakadályozni a veszélyes emberek bejutását.