Akiről országot, pénzt, várost és hegycsúcsot is elneveztek
Kétszáznegyven éve született Simón Bolívar.
Kétszáznegyven éve született Simón Bolívar.
A progresszív értelmiség intellektuálisan halott - írta a PIM főigazgatója.
Az ereklyét a Lancea Regis dénáron látható ábrázolásban és a koronázási paláston is megjelenítették.
Magyarul is olvasható már a Boston Politics.
A választás után azonnal egymásra támadtak a baloldali pártok, ez mutatja mekkora káoszt okozhattak volna.
Az ismert publicista erről is beszélt az október 23-ai Békemenet kapcsán az Origónak adott interjúban.
Még bukása pillanatában sem zárta ki, hogy miniszterelnökként térne vissza a politikába, hívja fel rá a figyelmet a Fidesz frakcióvezetője.
Összegyűjtöttük a jelenleg uralkodó európai királynőket és királyokat.
Fricsovszky-Tóth Péter egyszerre képviselő és sportegyesületi elnök Üllőn. A törvény szerint ez összeférhetetlen, a politikus mégsem adja fel.
A DK, a Momentum és a Jobbik vezetői korábban egymást gyalázták, ma már a másiknak hízelegnek: A Soros-hálózat összehozta őket. Az Origo összegyűjtötte a legképtelenebb ellentmondásokat.