befektetés 2019. 11. 02.
Mutatjuk, mennyi az a pénz, amit már elkölteni sem lehet
Ezermilliárdokat parkoltatnak a legvagyonosabbak között is a legvagyonosabb amerikaiak.
Ezermilliárdokat parkoltatnak a legvagyonosabbak között is a legvagyonosabb amerikaiak.
Egy ázsiai országból több tehetős került a mezőnybe, mint az USA-ból.
A legfelső 0,1 százaléknál a belépéshez már majdnem 2 és fél millió dolláros jövedelem szükséges.
Még így is kevesebb mint 15 százalék a nők aránya.
Európa és Észak-Amerika még mindig az élvonalban van.
Pillanatok alatt buknak el vagyonokat a szupergazdagok.
Tudományos bizonyíték született a jelenségre.
Jeff Bezosnak, az Amazon vezérének a szokványosokon túl van néhány érdekes, meglepő vagyontárgya is.
A szupergazdagok létszáma és vagyona is csökkent 2018-ban.