Kövér László: Európa sokszínűségének nélkülözhetetlen alapja a nemzeti identitás
Ha az nem létezik, akkor maga a nemzet is megszűnik - mondta az Országgyűlés elnöke kedden Strasbourgban.
Ha az nem létezik, akkor maga a nemzet is megszűnik - mondta az Országgyűlés elnöke kedden Strasbourgban.
A GRECO bizottság a Belügyminisztériumban találkozott a magyar média képviselőivel. Tanulságos volt.
A köztársasági elnök szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában volt vendég.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az afganisztáni kivonulás hatalmas jelentőséggel bír az Európai kontinensen.
A baloldali kormányzás 2010-es leváltásával érezhetően jobban gondoskodik a kormányzat a hátrányos helyzetűekről.
A magyar elnökség célja, hogy megerősítse Európában a demokrácia stabilitását, és hatékonyan vegye fel a küzdelmet a politikai, társadalmi és kulturális intolerancia minden formájával szemben.
Szijjártó Péter a kelet-ukrajnai front mentén lévő Sztanicja Luhanszkában tett látogatást.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint nem lehet semmilyen kisebbséget védeni úgy, ha a nemzeti kisebbségek jogait nem biztosítjuk.
Megint ugyanaz történik, mint amikor az illegális migráció ellen lépett fel Magyarország. Soros György és fia, egyben kijelölt utódja, Alex Soros támadásokat indítottak.
Olyan hagyományos értékek állnak támadás alatt Európában, amelyek a kereszténységhez tartoznak - nyilatkozta Strasbourgban a külügyminiszter.