A Dunába dobálják a bérelhető rollereket
Mágneshorgászoknak kellett kihalászniuk a vízből.
Mágneshorgászoknak kellett kihalászniuk a vízből.
A magyar autósoknak sem árt felkészülniük, mert súlyos bírságokba is beleszaladhatnak.
Egy vizsgálat kiderítette, az elektromos roller valójában környezetszennyező.
Sztereotipikus incidens történt a vállalat irodájában.
Ellepték a városokat az alternatív közlekedési formák. A szabályozás sem marad el, legfeljebb késik.
Egy halálos baleset volt az utolsó csepp a pohárban.
Ez volt az első halálos baleset, amit elektromos roller okozott a francia fővárosban.
A járdán például nem lehet majd használni.
A Duna-part egyes szakaszain, illetve az ahhoz közeli területeken 200 rollert helyeztek ki.
A fővárosban is megjelennek a számos országban már ismert kaliforniai cég eszközei.