400 pornóképeket küldött húsvétra szomszédjainak
Mindenki meglepődött, amikor kinyitotta a postaládát.
Mindenki meglepődött, amikor kinyitotta a postaládát.
A ceremóniára húsvéthétfőn került sor Szombathelyen.
A három debreceni püspök mellett most első alkalommal nagyváradi püspökök is jelen voltak az eseményen.
Határon innen és túlról hat püspökkel ünnepli Debrecen a virágvasárnapot.
Soltész Miklós elmondta, az egyházak támogatása nemcsak az egyházaknak, hanem a felvidéki magyar közösség megmaradása szempontjából is nagyon fontos.
A bíboros bizakodó Ferenc pápa esetleges újabb magyarországi látogatásával kapcsolatban.
Czestochowába és Medjugorjéba is indít vonatokat a MÁV.
Már több mint háromezer templom megújítását támogatta a kormány a Kárpát-medencében - mondta Semjén Zsolt.
Az uralkodása alatt megerősödött pápaság ekkor érte el hatalma és tekintélye csúcspontját.
„Isten az embert férfivá és nővé teremtette”, s kettejük életre szóló szövetsége a család alapja, a család pedig az élet továbbadásának helye, mondta Balog Zoltán református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke az Origónak.