Eltűnt a Czeglédy-ügy egyik kulcsszereplője
Czeglédy Csaba korábbi bizalmasa mindent el akart mondani, de visszalépett, majd elhagyta Magyarországot.
Czeglédy Csaba korábbi bizalmasa mindent el akart mondani, de visszalépett, majd elhagyta Magyarországot.
Hogy lehet, hogy a Gyurcsány-féle DK azt a Czeglédy Csabát indítja a szombathelyi előválasztáson, aki egy zsarolási ügyben ismételten a vádlottak padjára kerül? - tette fel a kérdést Budai Gyula.
Nyílt levélben fordult a baloldal táskás emberének tartott politikushoz a lejárató anyagokat közlő oldal kapcsán.
A nyomozó hatóság a napokban gyanúsította meg Czeglédy Csabát, a baloldal táskás emberét az ügyben.
Gyanúsítottként hallgatták ki a Borkai Zsolt-videóval kapcsolatos ügyben a korábban jogerősen elítélt bűnözőt.
Az erzsébetvárosi önkormányzatot a baloldal táskás emberének, Czeglédy Csaba ügyvédi irodája képviselte.
Czeglédy Csabát korábban jogerősen elítélték adócsalásért.
Ismét lebukott a baloldal táskás embere.
A vád szerint ismerte a strómanokat, és a pénzek megszerzésében, illetve visszaosztásában is segédkezett.
A baloldal táskás embere az ügyvédi szakvizsgáját is zavaros körülmények között szerezte meg.