750 éve halt meg IV. Béla, a második honalapító
Második államalapító királyunk aki a tatárjárás után újjáépítette az országot.
Második államalapító királyunk aki a tatárjárás után újjáépítette az országot.
Előkerült több gránittábla, egy lépcső és egy eddig fel nem tárt, középkori várfalszakasz is.
Műszakilag elkészült az újjáépülő Lovarda és Főőrség a budai Várban
Megnéztük az újjáépített Lovardát és a Főőrséget.
Magyarország határidőre leadta a budapesti világörökségi helyszín állapotmegőrzési jelentését.
Mi lehet a magyarázata annak, hogy az ellenzéki polgármester ellenzi a felújításokat?
A Nemzeti Hauszmann Program fontos eleme, hogy a Szent István-terem belső tere visszakaphassa régi pompáját.
Változatos hazugságokat találnak ki az épületről, ezeket pedig lelkesen terjeszti az ellenzéki propagandamédia.
Számos rekonstrukció mellett több, korábban elpusztult épületet is újjávarázsolnak. Bejártuk a Várnegyedet.
Évtizedeken keresztül elzárt területen tártak fel egy erődítményt.