Felemásan működik Orbánék csodafegyvere
Van-e összefüggés a közmunka és a Fidesz támogatottsága között?
Van-e összefüggés a közmunka és a Fidesz támogatottsága között?
A Tárki felmérése szerint mindkét táborban a legtöbben posztmodern elveket vallanak a magukénak.
Szoros eredmény várható, a kisebb pártok szereplése nagyban befolyásolhatja a kimenetelt.
A Facebookon esett neki a DK-nak és vezetőjének az MSZP-s Lukács Zoltán.
Az év első hónapjaiban főként Veszprém megyére összpontosul a hazai pártok figyelme.
Az MSZP-s politikus szerint az összefogást mantrázók 660 ezret.
A mostani helyzetben létfontosságú a párt számára a növekedés, ehhez nyújthat a Szocialista platform tervezete.
Négy civil szervezet megbecsülte a kiadásokat.
Gyulán a DK kihátrált a korábban általuk támogatott közös baloldali jelölt mögül, mert a választások után nem mondott le.
Két, a baloldal által megnyert fővárosi kerületben is új voksolást rendeltek el, a végső döntést a bíróság mondja majd ki.