Így nőtt az orvosok bére az Orbán-kormányok alatt
Közben az ápolók bére is jelentősen emelkedett.
Közben az ápolók bére is jelentősen emelkedett.
Nem volt elégedett az ellátással, ezért támadta meg.
Az ápoló nem sokkal előtte kezdett el az idős, beteg emberek mellett dolgozni, még a próbaidejét töltötte.
A két nő ápolóként dolgozott, de nem vették fel az oltást, a koronavírus miatt haltak meg.
Magyarország első főápolója, Kossuth Zsuzsanna születésének évfordulója a magyar ápolók napja.
Tovább nő az orvosok megbecsülése, két év múlva átlagosan két és félszeresére emelkedik a fizetésük.
Nem azt a gyógyszert adta be neki, amit az orvos mondott.
Az előterjesztést megszavazó képviselők közül többen ma is a parlamentben ülnek, így Gyurcsány Ferenc, Gy. Németh Erzsébet és Vadai Ágnes.
Tavaly indult a béremelési programjuk, ami 2022-re 72 százalékos pluszt jelent az ágazatban dolgozóknak.
Szívleállást okozott a betegeknél, hogy bizonyítsa az újraélesztésben szerzett tudását.