London-Babilon

Filmezni szeretnél, de nem úgy, ahogy a magyar filmesek? Megtanulnád a szakmát, de úgy érzed, itthon nincs kitől? Vagy ők érzik úgy, hogy nem téged akarnak tanítani? Nem csak ezekben a keretekben lehet gondolkodni. Két fiatal filmes, Goda Krisztina (Csak szex és más semmi, Szabadság, szerelem) és Pater Sparrow elmesélik, hogyan lettek filmrendezők Londonban.

A legfontosabb nem is a sok híresség, vagy az, hogy az ember "közelebb van a tűzhöz", hanem az oktatás jellege - vallja Pater Sparrow. "Én alapvetően mindig is utáltam iskolába járni, illetve bejárni nem, csak magát az intézményesített oktatást voltam képtelen elviselni. Itt viszont azzal találkoztam, amire egész életemben vágytam. Nem volt az az alá- fölérendeltségi viszony, ami itthon, de a liberális felfogás sem ment a tanítás rovására, mert megvolt a kellő tisztelet. Tanár és diák itt egyenrangú szellemi viszonyban állt egymással. A tanárok tudták a nevünket már a második órán, megadták akár az otthoni számukat is, és mindenről megkérdezték a véleményünket. Sőt, súlya is volt annak, amit mondtunk.

Pater Sparrow

Akinek például az óráján unatkoztunk, azt kirúgták, viszont ha engem mondjuk a storyboard-rajzolás érdekelt, akkor hívtak erre egy tanárt. Bizonyos filmeknél hívhattunk konzultánst is, akár konkrétan megnevezve, és ha ő elfogadta az összeget, amit az iskola ajánlani tudott neki, akkor el is jött. Így egyrészt úgy érzi az ember, hogy nem lehetetlen bekapcsolódni a nemzetközi filmes véráramba, másrészt azt is megérzi, hogy nagyjából mekkora porszem a rendszerben."

Végül mindketten egy rövidfilmmel diplomáztak. Goda Kriszta egy három történetből álló szatírát készített Car Stories címmel, Pater Sparrow pedig a T?ick című kisjátékfilmet, ami a magyar Filmszemle programjában is szerepelt.""Az iskola annyi pénzt ad a diplomafilmre, ahány diákot foglalkoztat a projekt" - meséli. "Tehát ha a vágód is oda jár, meg a producered is, akkor háromszor annyi pénz jár. Én elvileg három embert hívtam, de az operatőr egy hónappal a forgatás előtt kiszállt a pénzzel együtt, ezért végül Erdély Mátyással dolgoztam. A vágó maradt csak, aki előlépett executive producerré is. Magyarországon forgattam, mert a pénzt, amit a filmre kapsz, bárhol el lehet költeni. Korábban forgattam egy filmet Párizsban is."

Pater Sparrow végül nagyon jó eredménnyel zárta a sulit: "A T?ick nagyon sikeres diplomamunkának számított, volt egy BAFTA (Brit Filmakadémia)-vetítés is, ahol az én filmem képviselte az egész évfolyamot." Mégis úgy érezte, a lehetőségei beszűkültek volna, ha kint marad."A diplomaosztóra meghívnak producereket is, és egész nap a diákokat menedzselik, mutogatják a show-reeleket. De a maximum lehetőség, amit így elnyerhettem volna, hogy valaki elhív asszisztensnek. Végül majdnem az összes osztálytársam visszament a hazájába, és ott próbál filmet forgatni. Igaz, itthon szinte semmit nem jelent, hogy oda jártam, mert nem az csinál filmet, akinek diplomája van, hanem aki össze tud szedni egy költségvetésnyi pénzt. De legalább van egy diplomám, és szóba állnak velem."

Nézd meg a T?ick előzetesét!

Goda Kriszta is előbb hazajött, aztán egy forgatókönyvíró képzésre az Egyesült Államokba ment tovább. A többi ismert: Magyarországon lett filmrendező, eddig két játékfilmmel (Csak szex és más semmi, Szabadság, szerelem), most forgatja a harmadikat. Egykori osztálytársai közül is többen befutottak. "Kevés kivétellel mindenki dolgozik. Leginkább Kemény Ildikóval tartom a kapcsolatot, ő producerként sorra készíti a nagyjátékfilmeket Nagy-Britanniában - ezek között vannak koprodukciók és angol filmek is. A rendezők közül David Moore-t és Roberto Bangurát a legfoglalkoztatottabb tévérendezők között tartják számon, emellett mindketten készítettek már nagyjátékfilmet is. Lynne Ramsay (aki egy évvel alattunk járt) komoly fesztivál sikereket aratott első játékfilmjével. Khaled El Hagar egyiptomi rendező pedig már legalább négy nagyjátékfilmet jegyez."

Peter Sparrow karrierje még csak most kezdődik, de legalább már pontosan tudja, mit akar. "Rengetegen fizették ki ugyanazt a pénzt, amit én, és érkeztek ugyanekkora ambíciókkal Londonba. De ha nem látták át a rendszert, vagy nem találták meg magukat benne, akkor a végén nem kaptak diplomát, vagy másképp diplomáztak, mint amire eredetileg készültek. Nálam is sokáig kérdés volt, hogy merre mozduljak, mert több dolog is érdekelt. De aztán döntenem kellett, mert különben lemaradtam volna. Végülis ez egy olyan iskola, mint általában a többi: úgy is végig lehet csinálni, hogy semmi nem történik az emberrel, és úgy is, hogy megérte. Én rájöttem, hogy egyáltalán nem az iskolán múlik, hogy valaki ezzel fog-e foglalkozni az életben, vagy sem. De arra jó volt, hogy tudjam mit lehet, és mit nem."