Tévelygések vígjátéka

Afganisztán közlekedési eszközeiről, azaz a Toyotákról már szóltunk, ám a morálról, az utakról még éppen csak szót ejtettünk. Mondhatnánk egyszerűen, hogy nincs, de megpróbáljuk részletesebben feldolgozni a témát.

Tavaszi út - de legalább nem poros
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Kicsit a magyar autóstársadalom, azaz mi is hasonlítunk ám az afgánra. Hogy miért? Mert - köszönet a reklámszlogennek, amelyik ezt pontosan eltalálta - vérünkben, vérükben van a versenyzés. Képzeljük csak el, több évtizede háború dúl az országban, munka nincs, rendes fizetés nincs. Egy férfi, hacsak nem drogbáró, esetleg magas rangú politikus (néha egyszerre mindkettő), nem tudja bizonyítani férfiasságát, rátermettségét. Valahogy mégis meg kell mutatnunk néha, márpedig szervezetünk tesztoszteront termel, nem is akármilyent. Egyetlen lehetőség, hogy valakit vagy valamit irányítsunk, hogy bizonyítsunk magunknak, nőinknek, barátainknak, vagy csak az utcának, ha vezetünk, és abban kitűnünk. Ergo, aki hamarabb odaér, gyorsabb, és nem fél holmi beláthatatlan kanyartól, szembejövő kisebb-nagyobb jingle-truckoktól, az a teremtett férfi megtestesítője.

Ezért Afganisztán útjain - ahol jóérzésű ember magára, az utakra és a kocsijára való tekintettel nem megy többet hetvennél, Kabulban pedig inkább csak negyvennel poroszkál - a helyiek ennek majd duplájával, városon kívül 90-120-szal, míg fővárosukban legalább 70-90-nel repesztenek. Ha ez nem megy, akkor jönnek a plusz sávok önkényes kialakításai, levágások, furakodások. Reggelente, a Szentendrei úthoz hasonló, Dzsálálábádi úton, bár az csak kétszer-két sávos, hét-nyolc megy befelé, és jó esetben, ha maradt hely, egy megy kifelé.

Lovaskocsik, jingle-truckok, és persze Toyoták minden mennyiségben. Helyszíni videó

Baleset esetén értesítendő: a jó Isten, adott esetben Allah. Koccanáskor egyértelműen a külföldi a hibás, amúgy meg mindig a másik. Itt nem csak akkor játszik az életével (bár már maga az országban tartózkodás is kimeríti a lutri fogalmát) a gyanútlan kormánytekergető, ha kimerészkedik az utcára, hanem akkor is, ha önhibáján kívül nekimennek, és baleset részese lesz. Így történt az, hogy egy nem afgán terepjáró elé kifordult - szabálytalanul és teljesen váratlanul - egy kisbusz és bekövetkezett az elkerülhetetlen. A hibás szerintük egyértelműen az idegen volt, ha más nem azért, mert az országban volt, a kedves helyiek nem a szerencsétlen áldozatok megmentésével, a károk felmérésével, netán a terület biztosításával törődtek, hanem követ, téglát, kisebb sziklákat ragadtak, és a vétlen idegen kocsijának estek. A kedvesen, féltérd és orca magasságában repülő kövek több kárt okoztak az autóban, mint maga a baleset. Betétlapot - amúgy ilyen sincs - nem hagyott a vétlen, hanem menekülőre fogta a dolgot, és jól tette. Valószínűleg az életét mentette meg.

Rakpart a Kabul-folyó mellett
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Közlekedési jelzőrendszer: szinte ilyen sincs. Kabulban általában rendőrök irányítják a forgalmat, és ahogy lenni szokott, állandósulnak a dugók hathatós segítségükkel. Működő lámpát egyetlen helyen lehet felfedezni Kabulban. Hogy a három szín még csak véletlen se zavarja össze a helyi autóstársadalom színe javát, ezért a rendőrök különböző kézjelekkel egészítették ki a lámpa sokatmondó, de keveset érő tevékenységét. Többek között gumibottal csapdosták a színeket rosszul értelmező autósok autóit.

Változatossá és üdévé, sőt, zölddé teszi a közlekedést, hogy lovasfogatok, lovasok, szamarak, és egyéb, szinte meghatározhatatlan négylábúak is megtalálhatóak a kabuli forgalomban. Nem ritkán versenyeznek, gyorsulásban és ügyességben, állva hajtásban. Az, hogy közben feltartják a forgalmat, vagy néha le-lepottyannak a nyeregről, kocsiról, nem különösebben zavarja őket.

Autóspihenő hűtött italokkal
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Táblák, útbaigazító kiírások elvétve azért vannak. Ugyanakkor teljességgel feleslegesek. Nemcsak azért, mert nem ismerik a jelzéseket, és ugye az afgánok túlnyomó része nem tud olvasni, nem ismerik a számokat sem, így hiába is írnák alá, mit jelent mondjuk egy behajtani tilos tábla. Az 50 km/óra betartására figyelmeztető tábla pontosan ezért csak porfogónak jó. Nem tudják értelmezni sem a feliratot, sem a kocsiban a sebességmérő jelzéseit. A sávok felfestése is csak a fekete aszfalt egyhangúságának megbontására jó, hiszen ha egyszer egy Corolla nem fér egy három méteres sávban, akkor muszáj középen menni.

Írástudatlanság

Az afgánok nagy része nem tud írni, olvasni. A nők - a tálib rezsim alatt - nem járhattak iskolába, a férfiak amúgy sem kultiválták, ha tanult a feleségük. Így a nők közel 90%-a írástudatlan, bár tény és való, jelenleg rengeteg lány jár iskolába. A férfiak körében ez az arány alacsonyabb, de jóval több, mint 50%-uk sem írni, sem olvasni nem tud. Ugyanakkor meglepő, hogy a piacokon, bár a betűvetés tudományát nem ismerik, angolul csak úgy-ahogy beszélnek, a számok világában - az alkuk miatt - otthonosan mozognak.

Az afgán utak siralmas állapotban vannak. Csak a hidak rosszabbak. A Kabul-folyón átívelő hidakon súly- és egyéb korlátozás nincs, nem is ellenőrzi senki. Alul-felül ütött-kopott burkolatokkal találkozhatunk. Ami nem mehet tönkre, azok a betonkockából rakott, hídnak csúfolt átkelők. Ezek tavasszal nem használhatók, mert az áradás elborítja őket, utána viszont, ha némi földet hánytak a le- és feljárójukra, egész jól lehet rajtuk közlekedni. Esetleg, ha kisebb a vízszint, terepjáróval meg lehet próbálni átgázolni a folyón.

Az afgán tömegközlekedés segélyekből kapott buszokból áll. A Mitsubishitől a Nissanon át a Mercedesig minden, talán még Ikarus is akad köztük. Koruk egy és negyven év közé tehető, megbecsülni lehetetlen. A személyszállítás nagy része ugyanakkor Toyota Hiace kisbuszokon történik. A nagyobb csomópontokban zajlik az élet, ide gyűlnek a buszok is. A sofőrök a küszöbre állva kiabálják, merre is fog menni a busz, sokszor menet közben is keresik a kuncsaftokat. Megállók nincsenek, ott állnak meg, ahol csak akarja a kedves utas. Alku kötelező, az ajánlott horribilis árat elfogadni egyenesen sértés.

Út melletti mementó: roncstemető
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A taxikat könnyű megismerni, csak fehér-sárga Toyota Corollát kell keresni - itt súgom meg, rengeteg van belőle. Áraik az átlagkeresethez vannak belőve, ami itt havonta 100 dollár körül van, azaz nekünk kifejezetten olcsó.

Az afgán közlekedési minisztert valószínűleg nem veri a víz, ha a helyi vasút sztrájkot hirdet. A nem egész 25 kilométernyi vonal északon, a türkmén határ környékén van. Az a néhány ember, aki itt dolgozik, akár egész évre is leteheti a munkát, az országot úgysem tudná megbénítani.

És még valami! Bár Afganisztán a Toyoták országa, a videón felbukkan egy 1-es Golf és egy első generációs Opel Omega is. Jól nézzék meg, ritkaság...

A szerző hét hónapot töltött Afganisztánban.