Sokszemű - Alfa Romeo 159 1.9 JTDm 16V Distinctive

Az új Alfa Romeo 159-essel olyan érzés közlekedni az utakon, mintha Pamela Andersonnal sétálnánk kézenfogva egy bányászmajálison. Irigységtől kikerekedett férfiszemek vizslatnak minket, de leginkább kedves partnerünket, akinek nem kevesebb, mint nyolc különálló lámpateste mered előre.

Alfás autósmozi > képgaléria

Naná, hogy alanyi jogom van, illetve volt alfázni, nem is értem, Nógrádinál mi verte ki a biztosítékot. Néhány kilométer a 159-esben, s máris azt hitte, ő a legnagyobb király Pesten, hát nem. Ha valami, hát ez a szánalmas, nem igaz?

Persze nem utáljuk mi egymást, sőt, ha nem slusszkulcsért megy a harc, el is röhögcsélünk együtt, ezennel virtuális békejobbot nyújtva vissza is kanyarodnék egy-két gondolat erejéig az első oldalra. A külsőről több szó ne essék, a lámpákról viszont annyi mindenképp álljon itt, hogy noha magam is azt gondoltam, a koszt lehetetlen lesz belőlük kivakarni, a kiváló, benzinkutas automata mosók mégis remekül elboldogultak a feladattal. Persze, nem biomasszát, csak egy kis téli latyakot kellett kikaparnia a keféknek, de valami azt súgja, egy rovarinvázió utáni takarítás sem lesz sokkalta nagyobb gond. Szépek, jók ezek a lámpák, és még az előzetes félelmek sem igazolódtak be velük kapcsolatban. Remek.

Viszont a csomagtartó, az bizony probléma, ha a kategóriában nem is feltétlen kevés az alapból 405 literes puttony, azért nem egy konkurens kínál ennél (akár jóval) többet. De a legbosszantóbb mégis a perem hiánya, ember zacskókkal, táskákkal, macskaalommal felpakolva megérkezik az autóhoz, oszt' pakolhat le mindent jól, csak hogy felcsaphassa a fedelet. Kár. Ugyanígy van persze az SW-nél, sőt, a Breránál is, mi több, immár az új, ráncfelvarrt 147-esen is. Valamit valamiért, az Alfánál szépségért macerát.

Aztán majd megbolondultam, mire az utastérben megtaláltam a hátsó fedél nyitóját, hát majdnem olyan ostoba helyen van, mint a Brerában. Nem a középső tárolórekeszben, hanem fent, az első ülések lámpáinál kell keresni, a két kapcsoló között. Nem próbáltam ki, de gondolom (vagy inkább remélem) nem olyan buta az autó, hogy egy mellényúlást menet közbeni csomagtartó-nyitással büntessen, biztos kitaláltak erre valamit a derék olaszok. (Azóta kaptam a hírt, volt, aki kipróbálta, és tényleg nem nyílik. Huh.)

Még annyit, hogy Nógrádival ellentétben nekem semmi gondom nem volt a középkonzollal, a lábam egyszer sem vertem be, továbbra is sokat gyönyörködtem viszont a turbónyomás alakulásáról folyamatosan tájékoztató kerek műszeregységben; jó látni, hogy mi történik a motorban a gázpedál taposására. A 2700 milliméteres tengelytávnak hála valóban jól el lehet lenni hátul, három embernek mégis kicsit szűkös a pad. Ahogy mindenkinél.

Amire az Alfa a 159-es esetében nagyon büszke, az a rettentően merev karosszéria, de hogy én még egyszer nem kezdek dekanyútonméterekről és radokról írogatni, az biztos. Városi forgalomban, kanyargászva, járdára felállva amúgy valóban érezni, hogy nagyon egyben van az autó, jól van ez így, jár a piros pont. Sok dicshimnusz hangzik el a futóművel kapcsolatban is, elöl magas kettős keresztlengőkaros, hátul Multilink a felfüggesztés, a beállítások tényleg nagyon jól sikerültek. Tökmindegy, hogy a kátyúszabdalta Verseny utcában haladunk, vagy éppen a határokat feszegetjük, a 159-es mindig tudja, mi a dolga. A döccenőt kisimítja, kanyarban meg szépen tapad, kicsit sem kelt olyan érzést, hogy túl puha lenne. A rántás utáni billenés is szinte jelentéktelen, mintha lehetetlen lenne felborítani.

Elöl belső hűtésű, hátul sima tárcsafékek dolgoznak azért, hogy a 159-essel ne kenődjünk falra vagy felfele az előttünk haladóra, egyetlen rossz szavam sem lehet a lassulásra: az egy dolog, hogy még német fékteszteken is kiváló eredményeket ért el az autó, nem igazán izgatnak a számok, sokkal inkább hiszek a gyakorlatnak. Ez pedig azt mutatta, hogy a fékerő jól adagolható, saját, a házunk mögötti egyenesben végzett "taposóteszten" meg villámgyorsan sikerült lestoppolni a technikát. Egy szó, mint száz, sose érezni kevésnek, amink van.

Már csak a motor maradt, amiről szólni kell, ez pedig a már sokszor és sokat dicsért 16 szelepes, 150 lóerős, 1,9-es dízel. Seregnyi termékben ismerkedhettünk már vele, csalódást igazából soha nem okozott, persze, hogy rosszat most se tudok írni róla. 4000 az a fordulat, ahol a karám összes lova besegít a hajtásba, ennél tovább nem érdemes forgatni: erőlködik és liheg, mint Pamela anno a Baywatchban. A maximális, 320 Nm-es nyomaték 2000-nél présel a székbe, itt hatalmas a tolás, amúgy legyen városi, vagy országúti forgalom, a 159-es mindig dinamikusan mozog.

A hatsebességes kézi váltó közel tökéletes, szinte hihetetlen, hogy az Alfa gyártotta, a kar viszonylag rövid úton jár, s erőlködés nélkül pöccinthető ide-oda. Az áttételezés is remek, 150-nél, hatodikban a fordulatszámmérő még mindig alulról nyaldossa a 3000-et, ennek tudatában hihető, hogy az Alfa hatliteres átlagfogyasztást kalkulált ki. Mi mondjuk valamivel több, mint kilencet mértünk, de ez abszolút betudható annak, hogy kézről kézre járt az autó, s a többség városban rohangált vele. Nyugodtan, higgadtan közlekedve bőven le lehet ezt szorítani.

Tesztautónk alapból Distinctive felszereltségű volt, megspékelve néhány olyan extrával, mint például ülésfűtés. Plusz cuccok nélkül, ugyanezzel a motorral és felszereltséggel 8,1 millió forintért gurítható haza a 159-es, mondjuk, hogy árában van. A formát, az olaszosságot, a Cuore Sportivót bizony meg kell fizetni. Ámen.

Koncz Dávid