Darázsiék felkapcsoltak a Dakaron

Már Szenegálban porol a 27. Dakar-rali mezőnye, már csak két szakasz van vissza, még mindig szinte teljes a magyar csapat. Az autósoknál Kisék, a kamionosoknál Darázsiék bravúrkodtak.

A Szalay Balázs, Bunkoczi László, Opel Frontera trió a csütörtöki szerelés (eltört a hátsó lengőkar, később a hátsó difi csapágya) miatt csak a mezőny második feléből vághatott neki a több mint 500 km-es pénteki távnak. A szelektív szakaszra alapvetően a gyorsaság volt a jellemző, de volt néhány veszélyes ugrató is. Az előbbiből sajnos nem sok részük volt, mivel nem csak autók, hanem jó néhány kamion is előlük indult.

"Por, por, por és még egy kis por. Röviden így tudnám összefoglalni a mai történéseket. Türelemjátékot játszottunk, volt, hogy 20 km/h sebességgel utaztunk a kamionok mögött. Kitehettem volna a könyökömet az ablakon, és akár egy szivarra is rágyújthattam volna, ha lett volna hozzá kedvem. Ehelyett azonban tűkön ültem, és alig vártam, hogy vége legyen a szakasznak" - nyilatkozta Szalay Balázs. Mivel a többieknek is volt gondjuk a szakaszon, ezért az összetett eredményen nem látszik ez a balszerencse...

Palik László értékelése: "Nagyon érdekes pálya volt, akadt olyan, hogy teligázon jöttünk, de sok volt a szűk, rázós, bakhátas rész is. A Mali és Szenegál határán lévő Falémé folyón való átkeléskor az ajtó felső részéig ért a víz, azon imádkoztunk, nehogy vizet szívjon a motor. Utána szép csöndben bekocogtunk. Az volt az egyetlen gondolatunk, hogy az autót sértetlenül be kell hozni a célba, és ez sikerült is. Ahol lehetett, jöttünk, de semmilyen kockázatot nem vállaltunk. Ennek fényében elégedett vagyok az eredményünkkel. Végre ideértünk Szenegálba, de még van hátra két nap, és addig én nem hogy örülni, mosolyogni sem vagyok hajlandó."

"Tudtam, hogy kemény lesz, de hogy ennyire!..."

Liszi László és Rack György már napok óta alig aludt, hiszen általában éjjel kettő, három óra körül értek be a bivouacba. Szerdán végre sikerült helyi idő szerint fél nyolckor megérkezniük, ami lélektanilag rendkívül fontos volt a páros számára.

"Nagyon megörültünk egymásnak a szervizkamionnal, a fiúk két napja semmit nem tudtak rólunk, csak az otthoniak hívták fel ma őket, hogy átmentünk a célon, és egy óra múlva itt leszünk a táborban" - mesélte Liszi László még csütörtökön. "Vacsoráztunk egyet közösen, majd most kezdünk el szerelni. Az autó bal első kereke még tegnap megütődött, így kicsit széttartottak a kerekek, nagyon nehéz volt kormányozni, ezért lassabban is kellett mennem. Néha már úgy éreztem, soha nem érjük el a tábort. Azt hiszem, ma estére elértük a teljesítőképességeink határát, és ha nem értünk volna be emberi időben, lehet, hogy feladtuk volna. Mindenünk csupa por, alig tudok levegőt venni, mert az egész tüdőmben áll a por! Tudtam, hogy nehéz lesz, de azt nem hittem volna, hogy ennyire!"

A páros eddig kétszer indult a Dakaron. 2003-ban a Hyundai-jal már az első szakaszon problémáik voltak, és a harmadik szelektíven feladni kényszerültek a versenyt. 2004-ben a Tan Tan-Atar szakaszon 1055 kilométert kellett teljesíteni egy nap alatt, és ez nem sikerült. Így tehát Lisziék még soha nem jutottak el ilyen sokáig ezen a sivatagi versenyen, nem tapasztaltalták még meg, hogy milyen két héten keresztül folyamatosan napi 500-600 kilométert vezetni. Eredményük ennek ellenére - és azzal együtt, hogy T1-es dízelautóval versenyeznek, ami sokkal kisebb teljesítményre képes, mint a gyári csapatok autói, vagy a többi épített jármű - a hatvanadik hely körül mindig beérnek.

"Most már csak az hajt, hogy mindjárt vége. Még ma lesz egy nehéz rész, egy 80 méter széles folyón kell átkelnünk, amely állítólag elég mély, és nagyon kell vigyázni, hogy ne ázzon be a motor. Ha ezen túljutunk, akkor talán végig tudunk menni a versenyen. Egyelőre el sem hiszem, hogy még versenyben vagyunk, nagyon boldog vagyok, hihetetlen jó érzés!"

Kik ezek a fiúk?

Szintén még egy korábbi sztori, hogy Darázsi Zsolt, Tagai Róbert és Szalai Norbert csodájára járt a teljes kamionosokkal foglalkozó sajtóiroda, amikor a MAN legénysége másodikként haladt át a kettes ellenőrző ponton. Mindenki azt kezdte el kérdezgetni, hogy kik ezek a fiúk és hol fejlesztették a versenygépüket. Nem akartak hinni a fülüknek, amikor meghallották, hogy ez tulajdonképpen egy szervizkamion megpakolva alkatrészekkel. A fiúk nagyon élvezték a száguldást, bár a komfortérzetüket némiképp csökkentette, hogy közelebbi ismeretséget kötöttek egy fával, és annak ágai kiverték a szélvédőt. A huzat persze nem zavarta őket abban, hogy pokoli gyorsak legyenek. Két nappal ezelőtt Darázsiék egy meglepő ajándékkal kedveskedtek csapatfőnöküknek, Szalay Balázsnak.

"Valami zöldet láttunk a homokban, és azt hittük, Balázs autójáról szakadt le valami. Megálltunk, hogy felvegyük, és akkor vettük észre, hogy ez a tavalyi lökhárító egyik darabja. Egy évet várt arra a Szaharában, hogy visszataláljon hozzánk."