Fogd az autót, és huss!

Vágólapra másolva!
Ahogy folyamatosan nő a szolgáltatási terület és gyarapszik a flotta, egyre többen tekintenek a városi közlekedésben reális alternatívaként az autómegosztásra. Ha pedig abba is belegondolunk, hogy hosszú távon is milyen előnyei vannak ennek a megoldásnak, még többen szavaznak bizalmat a városi mobilitás egyik új formájának.
Vágólapra másolva!
Forrás: Share Now

„Nyáron bicikli, BKV, néha megosztott elektromos robogó, és autómegosztás, ha sok a csomagom vagy messzebbre kell mennem, aztán ahogy beköszönt az ősz, még inkább előtérbe kerül a carsharing” – meséli Péter, aki gondosan és tudatosan tervezi meg az útjait Budapesten. Pár évvel ezelőttig saját autót is használt, de belefáradt a vele járó macerába. Azon túl, hogy a kocsi beszerzésének, fenntartásának, a tankolásnak, a biztosításoknak és az adóknak összeadva nagyon jelentős költsége van, visszatérő macera a téli és nyári gumicsere, a kötelező szerviz időpontjának beillesztése a munkahelyi menetrendbe, és leginkább a parkolás.

Néhány esztendeje még Péter is benne volt az autóvezetők azon ötödében, akik évente több mint 26 órát töltenek parkolóhely keresgéléssel. „Az első körben még válogatsz, mert valami azt súgja, hogy a lakásodhoz közelebb is lesz üres hely. Aztán ezt már biztosan elfoglalták a második próbálkozás alkalmával. A harmadik nekifutásnál pedig már legszívesebben megállnál az út közepén, csak legyen végre vége az őrületnek” – emlékszik vissza a közelmúlt egyik jellegzetes esti rituáléjára.

És akkoriban, amikor így teltek az estéi, Péter még nem volt azzal tisztában, hogy a parkolóhely hiány egyik oka, hogy az autók nem azt teszik, ami a dolguk. Hanem ácsorognak. „A saját vagy céges tulajdonú városi autók kihasználtsága elképesztően alacsony. Egy átlagos személygépjármű élettartamának több mint 95 százalékában parkol” – hívja fel a figyelmet Buday Bence, a fővárosi carsharing meghatározó szereplője, a SHARE NOW ügyvezető igazgatója. Az autók kihasználtságának növelése közvetlenül növeli a szabad parkolóhelyek számát.

Forrás: Share Now

A tamáskodók erre azzal vágnak vissza, hogy ha több autó van az utakon, még nagyobb a dugó – ez azonban nem feltétlenül van így. „Egyetlen közösségi autó akár 7-10 saját gépkocsit is ki tud váltani a forgalomban” – mondja Buday Bence, azaz megosztott járművekkel kisebb forgalom mellett is kielégíthető ugyanaz a mobilitási igény. „Miközben az autómegosztást használók tudatosabban választanak közlekedési módot, csak akkor ülnek autóba, amikor valóban szükségük van rá.” – teszi hozzá. Ennek eredményeként a közösségi autók évente legalább 400 millióval kevesebb autóval megtett kilométert jelentenek Európának. Miközben a mostani tumultus nem csupán hiábavaló és kényelmetlen, hanem a környezetre is rendkívül ártalmas: a dugóban araszolgatás ugyanúgy fölöslegesen szaporítja a légkör széndioxidtartalmát, mint a parkolóhely becserkészésére szánt körök. Buday Bence szerint egyetlen közösségi autóra vetítve éves szinten 12 tonnánál is több CO2-t lehet „megspórolni”.

„Jogosnak tűnő felvetés, hogy egy megosztott autóval se könnyebb parkolni, mint egy sajáttal” – ismeri el Péter, aki szerint azonban ez nem teljesen állja meg a helyét: „Őszintén, mikor állsz ki a forgalomból három kilométerre az otthonodtól, parkolod le a saját kocsit és szállsz át a villamosra, mert épp dugóba kerültél? Egy megosztott kocsival ez nem gond, és nem csak azért sima ügy, mert rossz érzés fizetni az egyhelyben toporgásért; hanem egész egyszerűen azért, mert megteheted” – szögezi le a fiatalember, aki ezt a városi mobilitási formát lényegesen rugalmasabbnak tartja, mint a saját autót, amelyet „ha törik, ha szakad, haza kell juttatni valahogy”.

A fenntarthatósági szemléletmód erősödése és a kényelmi szempontok is közrejátszanak abban, hogy a kontinens nyugati felén sokan már nem is vesznek saját gépkocsit, vagy eladják a fölöslegesnek ítélt meglévőt, akár a család második autóját, annyira elterjedt és szokványos a carsharing szolgáltatás használata városi környezetben. Európa vezető közösségiautó-megosztójaként a SHARE NOW 16 városban van jelen közel 11 000 autóval, amelyekből 2 900 teljesen elektromos. A mintegy hárommillió ügyfelet kiszolgáló cég fenntartható városi mobilitási megoldást kínál: Budapesten például a BMW, Fiat, Mercedes-Benz, MINI, Peugeot és smart márkákból álló, több mint 400 autót számláló flottából választhatnak a felhasználók. Akik csak annyit fizetnek, amennyit valóban autóznak, nincs gondjuk a fenntartással, a tankolással, a biztosításokkal és az adókkal, sem a gumicserével, miközben kényelmesen kombinálhatják az elérhető autós mobilitást más közlekedési módokkal.