Karriertanácsok: nem elég kreatív a munkám

Karriertanácsadónk, dr. Szöllőssi Ágnes a munkahelyi problémákkal kapcsolatos kérdésekben várja az olvasók levelét. Az olvasók olyan kérdésekre kaphattak választ, hogy mit tegyenek, ha nem elég kreatív a munkájuk, hogy pályaválasztáskor milyen dolgokra kell figyelni, vagy hogy mit tehet az a marketinges, akit ügynöki munkára kényszerítenek.

Vállalkozóból alkalmazott: "Máshogy jár az agyam"

Vidéken lakom, idén leszek 40 éves, férjnél vagyok és van két gyermekem. Férjemmel a nyolcvanas évek végén piaci kereskedésbe fogtunk, ami akkor jó megélhetést biztosított, de ezenfelül olyan függetlenséget is adott, amit csak mint egyéni vállalkozó tapasztalhattunk meg. Sajnos, ez a tevékenység egyre inkább kevésnek bizonyul ahhoz, hogy anyagi biztonságot nyújtson, ezért most mindketten váltani kényszerülünk.

Számomra az a probléma, hogy - bár közben megszereztem a mérlegképes könyvelői szakképesítést - annyira kiestem a szakmából, hogy most szinte mindent újra kell tanulnom, ha ezen a területen akarok dolgozni. Viszont a munkáltató érdekesnek találja azt a szituációt, hogy ennyi idősen kell betanítania. A gyakorlatban tapasztalt szakembert keresnek - érthető módon -, hiszen 5 év munkája kell ahhoz, hogy ezen a pályán valaki igazán könyvelővé váljon. (De minimum 2-3 év.)

A másik problémám az, hogy nem érzek akkora elhivatottságot ehhez a szakmához, hogy mindenképpen ragaszkodjam hozzá. Azt hiszem, valahogy "máshogy jár az agyam", és azt hiszem, ez azt eredményezi, hogy nem találom meg a helyem a könyvelők között. Eddig volt 3-4 olyan munkahelyem, ahol csak kellemetlen tapasztalatokat szereztem ezen a téren. Valahogy túl zártnak is érzem ezt a világot, ahol mindig elvárják, hogy ne olyan legyen a véleményem a dolgokról, amilyen. Legutóbbi munkahelyemen szintén konfliktushelyzetek tucatjait kellett megoldanom emiatt, mivel a munkatársaim személyes sértésnek vették, ha őszintén állást foglaltam valamiben, "nem álltam be a sorba". Lehet, hogy a többéves független élet teszi, de én ezt a szituációt megalázónak érzem, hiszen az én felfogásom szerint a munkáltató a munkámra kellene, hogy jogot tartson, nem a személyes dolgaimra.

Felmerült bennem, hogy valószínűleg nem érezhető rajtam az a fajta szakmai érdeklődés, ami átsegítene azon, hogy túllépjek ezeken a problémákon. Azt hiszem, ezt nem is lehet erőltetni. De más ötletem, sőt képzettségem sincs ahhoz, hogy új mederbe tudjam terelni az életem. Itt, a városunkban pedig különösen nehéz a helyzet, szinte lehetetlen munkához jutni. Most azt beszéltük meg a párommal, hogy Budapestre költöznénk, talán ott neki is és nekem is sikerülne állást találni. Számomra az a kérdés, hogy egyáltalán alkalmas vagyok-e a saját szakmámra, vagy váltanom kellene. Létezik olyan, hogy valaki 40 évesen nem tudja, mihez van tehetsége? Nehéz ezt leírnom, de tényleg felmerül bennem ez a kérdés.

Kérem, írja meg a véleményét, és szeretném a tanácsát is kérni, hogy ön szerint milyen szempontok szerint lehet dönteni ilyen helyzetben.

Tisztelt Asszonyom!

Szerintem nem egyedi eset, ha valaki 40 évesen még nem teljesen biztos abban, hogy mihez van tehetsége, de keresi a boldogulásának útját, és tanul, ahogy ön is tette. Én azt olvastam ki a soraiból, hogy eddig a könyvelés/számvitel volt az, amivel szakmai tudását fejlesztette, és feltételezem, hogy nem tette volna, ha nagyon távol állna öntől ez a terület, vagy ha nagyon nehéz lett volna a könyvelési ismeretek elsajátítása. Márpedig csak az megy könnyen, amihez tehetségünk van. Gondolja el, hogy mennyivel rosszabb helyzetben van az, akinek már munkanélküliként kell valamilyen, piacképes szakmára kényszerűségből átképez(tet)nie magát. Nézze meg a hirdetéseket, hány mérlegképes könyvelőt keresnek!

Én úgy gondolom, hogy egy másik kérdés az, hogy azt a szervezeti kötöttséget, amilyen körülmények között eddig ezen a területen dolgozott, azt - a vállalkozói szabadság után - elveti. Megértem, hogy az önálló vállalkozói lét az, amelyet kellemesnek, önre szabottnak érzett. Miért nem köti össze a kettőt? Mi hiányzik hozzá? Gondolom, az önálló, könyvelői munkát felelősséggel vállalni csak akkor merné, ha kellően gyakorlottnak érezné magát. Azt írja, hogy nehéz, szinte lehetetlen városukban munkához jutni, önt pedig hívják! Ki ne hagyja, pláne, ha pont olyan, a vállalkozói életet megtapasztalt munkatársra van szüksége - akinek "máshogy jár az agya" - a szakmai fejlődését felkínáló, mentorként jelentkezőnek. Úgy fogja fel, hogy ez is a tanulás része, azért, hogy az önálló, szabad vállalkozói életformához minél felkészültebben visszatérjen.

* * *

Értelmiségiként bizonytalanságban

49 éves nő vagyok, családdal, nagy gyerekekkel. A kulturális szférában dolgozom, vagy dolgoznék, felsőfokú szakmai és egyéb, a szakmámhoz kapcsolódó végzettséggel. Mégis állandó anyagi bizonytalanságban élek mint szellemi szabadfoglalkozású értelmiségi, mert státusos munkát sehol nem ajánlanak fel. Mit javasol, mondjak le az értelmiségi munkáról, vagy küzdjek tovább a mindennapok bizonytalanságával?

Tisztelt Asszonyom!

Nagyon röviden, tömören fogalmazott, és a körülményeinek kicsit részletesebb megismerése nélkül nehéz önnek választ adni. Nem tudom, hogy minek a szinonimájaként használja az "értelmiségi munka" kifejezést. Értelmiséghez tartozik a jogász, a mérnök, a külgazdász, a tanár, az orvos, a pszichológus, az építész, a biológus és sorolhatnám tovább, akik közül bárki lehet szellemi szabadfoglalkozású is. Én úgy gondolom, hogy az "értelmiségi" kifejezés sokkal inkább a világ átfogó szemléletére utal, az élet dolgaihoz való proaktív, az életminőség, a természeti és a humán környezet javítását, a társadalmi fejlődést célzó hozzáállást fejezi ki, nem pedig a munkát jelöli.

Ha budapesti, vagy a főváros környékén lakik, akkor azt javaslom, hogy keresse fel azt a nonprofit alapítványt, ahol segítenek a diplomás munkanélkülieknek vagy diplomás munkát keresőknek alkalmazotti állást találni, így Önnek is: Nonprofit Vállalkozásokért a Népjóléti Szférában Alapítvány, honlapjuk: www.nonprofitalapitvany.hu