A Föld átlaghőmérséklete már túl magas lesz ahhoz, hogy a folyékony víz tartósan előforduljon rajta. Az óceánok anyaga a légkörbe párolog, és forró, párás levegőként veszi körül bolygónkat. A folyamat lassan, fokozatosan következik be. Pontosan nem tudni, miként reagál minderre bolygónk és rajta a bioszféra - de a körülmények feltehetőleg egyre kellemetlenebbek lesznek az élővilág számára.
Az egyre közelebb kerülő Androméda-galaxis peremvidéke a Tejúttal ütközik. A jelenség során egyes csillagok feltehetőleg nem találkoznak egymással, azonban a csillagközi felhők összenyomódása révén új, aktív csillagkeletkezési zónák jöhetnek létre.
A Nap vörös óriássá fúvódik fel, elnyeli a Merkúrt és a Vénuszt. A Föld talán elkerüli ezt a sorsot, bár ebben még eltérnek az egyes modellek előrejelzései. Az élet azonban ekkor már biztosan lehetetlen lesz bolygónk felszínén, amelynek nemcsak légköre és vízburka veszik az űrbe, de felszíni kőzetei is halványan izzani fognak a hatalmasra puffadt és közeli napfelszín intenzív sugárzásától. Ha az élet és értelem eddig fennmarad a Földön, valószínűleg el kell költöznie.
Általánosan alacsony szintre csökken a csillagkeletkezés gyakorisága a galaxisokban, egyre kevesebb lesz az új égitest, amelyek egyre kevesebb fényt bocsájtanak ki a Világegyetemben.
Az utolsó vörös törpecsillagok is kihunynak, véget ér a csillagok korszaka az Univerzumban. A Világegyetem sötét, hideg és kis sűrűségű hely lesz.
Az utolsó lépésekkel kapcsolatban nagy a bizonytalanság. A Világegyetem jövője olyan kozmológiai törvényszerűségektől is függ, amelyek még kevéssé ismertek. Ilyen például a sötét energia hatása, amelytől jelenleg egyre gyorsabban tágul az Univerzum, és ez elősegíti a sötét, hideg, egyre inkább üres Világegyetem kialakulását.
Az, hogy az élet, az értelem és a civilizáció sorsa mi lesz ebben az Univerzumban, jelenleg még jobbára a tudományos-fantasztikus irodalom témája.