Felrobban a VY Canis Majoris csillag, látványos szupernóvaként. Valószínűleg ez lenne a legfeltűnőbb szupernóva-robbanás, amelyet utódaink az addig eltelt idő során megfigyelhetnek.
A Voyager-2 űrszonda megközelíti a Szíriuszt, az égbolt legfényesebb csillagát.
A Naprendszerhez közeledő Gliese 710 nevű csillag a Naprendszer peremvidékén lévő Oort-felhő üstököseinek mozgását erősen megzavarja. Sok égitestet végleg elszakít a Naprendszerről, de jó néhányat a bolygók irányába indít el. Ettől jelentősen megnövekedhet a becsapódások gyakorisága a Föld térségben is, de ennek a "veszélyesebb" időszaknak hossza is több 100 ezer évben mérhető.
A Phobos hold szétdarabolódik a Mars árapályereje révén. A kis Mars-hold ugyanis olyan közel mozog bolygójához, hogy gyorsabban kering, mint ahogyan a Mars forog. Emiatt a két égitest között ébredő árapályhatás nyomán fokozatosan egyre közelebb jut a Marshoz, és végül anyaga feldarabolódik, majd még később be is csapódik a felszínbe, jó néhány nagy krátert létrehozva az égitest egyenlítői vidékén.
A Phoboshoz hasonló sors vár a Triton nevű Neptunusz-holdra is. Utóbbi szintén szétdarabolódik, és töredékei látványos gyűrűt alkotnak az órásbolygó körül. A gyűrű azonos távolságból nézve feltűnőbb lenne, mint a Szaturnusz hasonló ékessége - azonban a Neptunusz nagy távolsága miatt a Földről feltehetőleg nem lesz annyira feltűnő egy távcsőben figyelve.
Afrika összeforr Európával, és egy új, a mai Himalájához fogható hegylánc születik.
Minden szárazföld egyesül, a szuperkontinenst egyetlen óceán övezi.
A Holdnak a Földtől mérhető lassú távolodása miatt többé már nem következnek be teljes napfogyatkozások. Az egyre messzebb keringő Hold látszó mérete az égen ugyanis kisebb lesz, mint a napkorongé - ezért csak gyűrűs fogyatkozások lesznek: a Nap felszíne a Hold pereme mentén körben megfigyelhető marad a fogyatkozás maximuma idején is.
A cikk folytatódik, lapozzon a következő oldalra!