"Retkes, unatkozó csőcselék" - szidta az embereket Gáspár Bea

Gáspár Győző, Gáspár Bea Van életünk Life TV
Vágólapra másolva!
Gáspár Bea rettenetesen kiborult egy hozzászólás miatt a Facebookon – majd miután kitiltották a csoportból, a lánya is beszállt a kommentelők szidásába.
Vágólapra másolva!

Gáspár Győző felesége, Bea asszony nem hagyta annyiban, hogy egy hozzászóló a családját szidta egy Facebook-csoportban, amelyet eleve a celebek kibeszélésére hoztak létre.

Valaki azzal hozakodott elő, hogy a kétezres évek közepén Győzike hosszan zaklatta egy címlapsztori miatt, évekig fenyegetéseket kapott tőle és a családjától.

– írta erre Bea asszony a Bors szerint, a kommentjét azonban már hiába keressük, hiszen egyből kitiltották a csoportból.

Gáspár Győző és Bea, meglehetősen idegesen Forrás: LifeTV

Ekkor jelent meg a csoportban Gáspárék nagyobbik lánya, Evelin: "Na, pont az ilyen idióták miatt írnak rólunk a bulvárban, mint ti, mert titeket érdekel minden apró megmozdulásunk, és reakciót vált ki belőletek!

Míg mi mosolygunk a szánalmas megmozdulásaitokon, addig mi ebből jól élünk, hajrá! Szidjatok, hordjatok le, ez legyen a legnagyobb boldogság az életetekben! Várom én is a tiltást, mint ahogy anyámat is tiltottad, te nyomorék. Még saját neved nem mered vállalni. Mocskos senkiházi" – írta az eredeti hozzászólónak.