Hatalmas átalakuláson ment keresztül Gáspár Győző és felesége - videó

Gáspár Győző és Bea
Vágólapra másolva!
Gáspár Győző és felesége, Gáspár Bea hatalmas küzdelem után kiestek a TV2 Párharc című műsorából. A házaspár arról mesélt, hogy milyen kapcsolat alakult ki köztük és a versenytársak között, valamit arról is, hogy milyen változásokkal szembesültek, amit a műsornak köszönhetnek.
Vágólapra másolva!

Gáspár Győző és felesége elmondásuk szerint nagyon jól érezték magukat a Párharc forgatásán.

Úgy váltunk el mindenkitől, hogy tényleg jóban maradtunk" - kezdte a Mokkában Gáspár Győző, akinek felesége nagyon elégedett volt a teljesítményükkel.

Gáspár Bea és Győző kiestek a Párharcból tv2

Én úgy gondolom, hogy ahhoz képest nem volt ez annyira rossz... Számunkra egyébként most derült ki, hogy lehet, hogy nem vagyunk rossz csapatjátékosok, sőt, csapatban jobban tudunk teljesíteni, mint ketten. Egymást annyira nem tudjuk motiválni már, de az, ha van még egy harmadik, negyedik, ötödik ember, akinek az élete, a léte az tőlünk függ, akkor úgy küzdünk" - magyarázta Gáspár Bea, majd Gáspár Győző hozzátette, hogy más változások is történtek velük a műsor kapcsán.

"Mindketten fogytunk. Pont akkor méretkeztem, én tizeneggyel vagyok kevesebb. A felvétel után mi elkezdtünk egy nagy fogyókúrát" - mondta büszkén Gáspár Győző a Mokkában.

Hogy melyik lesz a következő páros, akinek el kell hagynia a műsort, az este 21:35-tól kiderül a TV2-n.