G.w.M. szerint Kulcsár Edina nemcsak szép, de okos is

Kulcsár Edina, G.w.M
Vágólapra másolva!
G.w.M a TV2 műsorában, a Párharcban áradozott születendő gyereke anyjáról, aki rácáfolva a sztereotípiákra nem csak szép, hanem okos is. Legalább is ezt gondolja a rapper Kulcsár Edináról, akiről kiderült, hogy jól megy neki a helyesírás.
Vágólapra másolva!

A Párharc című vetélkedőben egy erőnléti feladat során kellett megoldani a játékosoknak egy nyelvtani feladatot, amiben Kulcsár Edina úgy tűnik, hogy kiemelkedő eredményt ért el a többiekhez képest, ugyanis elsőre sikerült teljesítenie a feladatot.

Bár G.w.M nem igazán tudott neki segíteni a megoldásban, de a volt szépségkirálynőt ez sem hátráltatta abban, hogy felismerje a helytelenül írt szavakat. A rapper a feladat után készült rövid interjúban elmondta, hogy nagyon büszke Kulcsár Edinára.

Nemcsak szép, nemcsak dzsukel, hanem nagyon okos is!" - áradozott a rapper szerelméről, aki teljesen lenyűgözte őt magyarnyelvtan-tudásával.