Ezek a sztárok már a középiskola óta szeretik a párjukat

Heather Morris
Vágólapra másolva!
Habár a show-biznisz világa nem épp a sírig tartó szerelmekről híres, azért Hollywoodban sem lehetetlen a hosszú távú kapcsolat. Az alábbi love storyk nemcsak árnyalják valamelyest az előítéleteinket, de talán a szívünket is megmelengetik kicsit.
Vágólapra másolva!

Heather Morris és Taylor Hubbell

Listánk kakukktojása a Glee – Sztárok leszünk!-ből ismert színésznő és párja, hiszen ők még olyan fiatalok, hogy a tény, már a középsuli óta együtt vannak, nem jelent olyan sokat, mint az eddig említett, több évtizede egy párt alkotó sztárok esetében.

A házaspár tavaly nyáron a Haverok fegyverben premierjén Forrás: Martin Sloan / NurPhoto

Morrisnak és férjének is megvan ugyanakkor minden esélye az élethosszig tartó boldogságra. A színésznő és szerelme ugyanabba az arizonai, scottsdale-i középiskolába jártak, szerelmük azonban csak később teljesedett ki: a sors iróniája, hogy pont akkor, amikor Morris Los Angelesbe költözött, hogy megvalósíthassa álmát, Hubbell pedig megkereste a MySpace-en, és vad netes randizásba kezdtek.

Az egyetem elvégzése után a férfi 2012-ben párja után költözött LA-be. 2013-ban megszületett első gyermekük, Elijah. 2014-ben eljegyezték egymást, 2015-ben összeházasodtak, 2016-ban pedig egy újabb kisfiú, Owen érkezett. Boldogságuk titka talán az, amit Morris még egy 2011-es interjúban árult el.

#thehappyhubbells

Vanessa Lengies (@littlelengies) által megosztott bejegyzés,

„Annyira nagyon hozzá akarok menni feleségül. Ez az, ami igazán fontos a számomra. Hozzá akarok menni Taylorhoz, és azt akarom, hogy közös gyerekeink legyenek.

mondta a színésznő, akinek szerencsére nem kellett felhagynia szakmájával, és szerelmének sem kellett hátat fordítania.