Ezek a sztárok már a középiskola óta szeretik a párjukat

Heather Morris
Vágólapra másolva!
Habár a show-biznisz világa nem épp a sírig tartó szerelmekről híres, azért Hollywoodban sem lehetetlen a hosszú távú kapcsolat. Az alábbi love storyk nemcsak árnyalják valamelyest az előítéleteinket, de talán a szívünket is megmelengetik kicsit.
Vágólapra másolva!

Jon Bon Jovi és Dorothea Hurley

A színészként is tevékeny rockzenész szintén középiskolai szerelmét vette feleségül 1989 áprilisában, egy titkos Las Vegas-i esküvőn, ami olyan hirtelen jött az énekes The New Jersey Syndicate Tour nevű turnéja közben, hogy

még a gyűrűket sem volt idejük beszerezni.

A házasság azonban kiállta az idő próbáját, hiszen már több mint 27 éve tart – ebben a sztár saját állítása szerint az első pillanattól kezdve biztos volt. „Minden a kölcsönös tisztelettel kezdődik, nem igaz? És azzal, hogy meghallgatod a másikat.

tárta fel kapcsolatuk sikerének titkát Jon Bon Jovi tavaly a Sunday Night című műsorban.

A házaspár egy 2016. októberi eseményen Forrás: Dimitrios Kambouris / Getty Images North America / AFP

Az énekes ahhoz is ragaszkodik, hogy a hosszú házasság nemcsak a rockzene világában, hanem bármely más közegben kemény munka, így felesleges a megkülönböztetés. Elmondása szerint Dorotheával teljesen normális a közös életük, ugyanakkor bevallotta: a nő a ragasztó, aki összetartja családjukat. A párnak, listánk eddigi szereplőihez hasonlóan, négy gyermeke van.

Jeff Daniels és Kathleen Treado

A Dumb és Dumber sztárja a michigani Chelsea középiskolájában ismerte meg élete szerelmét. Az asszony szerint Daniels már a michigani kisváros közegében kisebbfajta sztárnak számított. Nemcsak sportolt az iskolai csapatban, de ő volt a helyi színjátszó kör sztárja.

Én rendre csak valami tömegjelenetben szerepeltem, ő viszont mindig a főszerepet játszotta" – mesélte Kathleen Treado, aki egyébként épp egy iskolai darab színpadra állítása során jött össze a későbbi sztárral.

A házaspár a 2014-es Emmy-gálán Forrás: Frederic J. Brown / AFP

A gimnáziumot Daniels életében néhány egyetemi év követte, de három év után otthagyta az iskolát, hogy New Yorkban próbáljon szerencsét színészként. A szíve azonban visszahúzta gimis szerelméhez.

– mondta a People magazinnak Treado.

Azon a hintaágyon pedig sorsfordító dolgok hangozhattak el, hiszen 1979-ben a két szerelmes összeházasodott, és együtt, immár házaspárként tértek vissza Manhattanbe. A párnak később három gyermeke született: Ben ma már 33, Lucas 30, Nellie pedig 27 éves.

Lapozzon, a lista kakukktojásai még hátra vannak!