Álhonlapok és blogger sorozathősök

Vágólapra másolva!
Számtalan olyan internethasználó akad, aki blogot vezet, sőt odáig is eljutottunk, hogy már nem csak hús-vér emberek osztják meg gondolataikat az internetezőkkel: sorozathősök is sűrűn nyúlnak a billentyűzethez. Nézzük hát, miről ír internetes naplójában a Hősök Hirója, és milyen pletykákat osztanak meg velünk a Grace klinika mellékszereplői!
Vágólapra másolva!

A 30 Rock-hoz egyébként úgynevezett élő blog is kapcsolódik, ami gyakorlatilag az [origo] Vendégszobájában zajló csetelésnek felel meg - ennek keretében egy-egy különkiadás vagy a sorozat szempontjából fontos rész után a nézők rögtön feltehetik kérdéseiket az alkotóknak. Nem volt ez másként a 30 Rock évadzáró epizódjánál sem, amikor is a sorozat ötletgazdáját, Tina Feyt faggathatták a rajongók.

A hölgy egyébként webkamerán keresztül is válaszol az érdeklődőknek, erről magunk is meggyőződhetünk, ha a műsor honlapján az Ask Tina menüpontra kattintunk. Hasonló videóbloggal találkozhatunk a magyarul Csillagközi romboló néven futó Battlestar Galacticá-nál is, melynek egyik producere, David Eick külön kisfilmeket is szokott rendezni, hogy bemutassa a rajongóknak, hogyan hozzák létre a sorozat látványos trükkjeit.

De visszatérve a tévés karakterek blogjaira, A hivatal amerikai változatának talán legviccesebb figurája, az állandóan a főnök kegyeit leső, minden szabályt betartó Dwight Schrute is vezet blogot - vagyis weblogot, ahogyan ő hívja akkurátusan, eredeti formájában használva a kifejezést. Az aktakukac naplójában sem hazudtolja meg önmagát, illetve a sorozat humorát: legutóbbi (május 10-i) bejegyzésében például nindzsatámadás esetére osztogat tanácsokat.

Schrute ha nem is saját tapasztalatból beszél, azért közelről ismeri a jelenséget, unokatestvére ugyanis éppen egy nindzsatámadásnak köszönhette, hogy 12%-kal romlott a hallása. Szerinte a legjobb, amit tehetünk, ha új, gyanús helyre érkezünk, hogy jó előre bekiabálunk a helyiségbe: "Tudom, hogy ott van, Nindzsa úr! A meglepetés ereje, amire épített, már odaveszett." Persze ezután még mindig ellenőrizzük a plafont, ahol előszeretettel "lógnak" a nindzsák. A naplóból végül azt is megtudhatjuk, hogy dobócsillag ellen a legjobb fegyver a gyors támadás - de ennek hiányában mondjuk egy páncél is megteszi.

Hasonlóan beteg a többi bejegyzés is: Schrute egy korábbi írásában például saját temetéséről vizionál, persze a képzelgésben sem tud elrugaszkodni az általa oly fontosnak tartott irodai léttől. Mint írja, azt szeretné, ha koporsóját főnöke tervezné meg a cég által gyártott papírtermékekből, azután pedig a következő szavakkal búcsúztatná őt: "Dwight Kurt Schrute volt a legjobb regionális menedzserasszisztens, aki valaha nekem dolgozott." Emellett azt is leírja, miket szeretne maga mellett tudni a koporsójában: többek között szerelme macskáját és/vagy szerelmét, halotti bizonyítványát és egy adag fokhagymát. Az idióta eszmefuttatásokat a Schrutét alakító színész, Rainn Wilson jegyzi, sőt annak idején ő maga dobta be az ötletet, hogy karaktere blogban fejezze ki magát.